Nagyvilág

Megint Gülen kiadatását követeli a török kormány

Az igazságügyi miniszter szerint választ adtak az amerikai hatóságok kérdéseire.

A török igazságügyi miniszter újabb hivatalos iratban követelte az amerikai hatóságoktól, hogy adják ki az Egyesült Államokban élő török hitszónokot, Fethullah Gülent, akit a júliusi puccskísérlet megszervezésével vádolnak.

Bekir Bozdag közölte: a második levél megmagyarázza, miért szükséges sürgősen letartóztatni Gülent. Kifejtette: első levelük után az amerikai hatóságok további információkat kértek, a kérdésekre a második levél ad választ. A miniszter szerint komoly jogalap, illetve vallomások állnak rendelkezésre arról, hogy a hitszónok közreműködött a puccskísérletben, és fennáll annak veszélye, hogy Gülen másik országba menekül.

A török kormány átfogó tisztogatásokat hajtott végre Gülen mozgalma ellen, amely iskolákat, jótékonysági szervezeteket és vállalkozásokat is működtet Törökországban. Országszerte több mint 70 ezer embert függesztettek fel állásukból annak gyanújával, hogy közük lehet a török kormány által terrorszervezetként nyilvántartott mozgalomhoz. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik