Nagyvilág

Már Floridát veszélyezteti a Zika-vírus

Az amerikai országos járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) hétfőn figyelmeztette a Floridába utazókat, hogy Miami környékén Zika-láz veszély van.

A floridai kormányzó, Rick Scott, és az országos járványügyi és betegségmegelőzési központ főigazgatója, Tom Frieden bejelentették, hogy Miamitól északra tíz Zika-lázas megbetegedést regisztráltak. Valamennyi beteg helyben fertőződött meg, és nem Közép-, vagy Dél-Amerikában. Ez azt jelenti, hívta fel a figyelmet Frieden, hogy a vírust terjesztő szúnyogok Floridában vannak. Be is azonosították a helyet, ahol fellelhetők, Miamiban, a belvárostól északra fekvő egyik negyedben. Scott kormányzó felhívta a várandós vagy gyermekvállalást tervező nők figyelmét, hogy kerüljék el a szúnyogoktól hemzsegő negyedet.

A tíz új esetet – amellyel immár tizennégy Zika-lázas beteget tartanak nyilván Floridában – az egészségügyi hatóságok módszeres vizsgálatának köszönhetőn fedezték fel: lakásokat és munkahelyeket felkeresve, eddig kétszáz embert vizsgáltak meg, és közülük tíznek pozitív lett az eredménye, bennük vagy a vírust, vagy a védekező antitestet azonosították.

A floridai egészségügyi hatóságok a múlt héten négy új beteget regisztráltak, valamennyien Miaminak az említett fertőzött negyedében élnek. A járványügyi központ vezetője további óvintézkedéseket ajánlott a helybélieknek és a Miamiba utazóknak is, így a többi között folyamatos orvosi ellenőrzést, óvszer használatát, vagy a szexuális élettől tartózkodást a terhesség idején. Azoknak a turistáknak pedig, akik Miami környékére látogatnak, szúnyogriasztó használatát. A főigazgató felhívta a turisták figyelmét, hogy az utazás után a nőknek nyolc hétig, a férfiaknak hat hónapig tartózkodniuk kell a gyermekvállalástól.

A déli állam kormányzója a betegek azonosításakor segítséget kért az országos járványügyi központtól és a szövetségi egészségügyi minisztériumtól. A járványügyi szakemberek hétfő óta már Floridában vannak, és a többi között azt vizsgálják, hogy mivel tudnák irtani a veszélyes szúnyogokat. A vírusterjesztő rovarok ugyanis a már használatban lévő szereknek ellenállnak.

Az Egyesült Államokban már csaknem valamennyi szövetségi államból jelentettek Zika-lázas megbetegedést, kivétel ez alól Idaho, Dél-Dakota, Wyoming és Alaszka. Eddig azonban csak olyanok betegedtek meg, akik korábban külföldön, elsősorban Közép-, vagy Dél-Amerikában, a nagyon fertőzött országokban jártak, vagy olyan emberrel volt szexuális kapcsolatuk, akik ilyen vidékekre látogattak.

(El País, MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik