Nagyvilág

Királyt akar az ország élére egy cseh falu

A monarchia után vágyakozik egy kis cseh falu, és ebbéli vágyának konkrét jelét is adja azáltal, hogy mellszobrot emel I. Ferenc József császárnak.

Úgy véljük, hogy Csehországban királynak kellene kormányoznia

– mondta a Cseh-Morva-dombságon fekvő, 80 lakosú Pohled polgármestere, Jindrich Holub a Mlada Fronta Dnes című lapnak.

A polgármester szerint “stabilitás és folyamatosság” lenne Csehországban, ha létezne egy uralkodói dinasztia.

A polgármester az Osztrák-Magyar Monarchia nagy csodálójának számít, és egyesületet is alapított “a Cseh Királyság megújítására”, hogy komoly vitát kezdeményezzen az államforma megváltoztatásáról.

Holub azt mondta, azért esett a választás az utolsó előtti osztrák császárra, mert az uralkodó nagy szeretetnek örvend a falu lakói körében. Bár a császár soha nem járt a településen, I. Ferenc Józsefet ˝mindig is nagy tiszteletben tartották Pohledben˝.

A mellszobrot augusztus 20-án, két nappal a császár születésének 186. évfordulója után avatják fel nagy pompával és a császári himnusz dallamaira.

A Mlada Fronta Dnes szerint ezzel Pohled lesz az egyetlen csehországi település, amely 1918 után állított emlékművet osztrák császárnak. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik