Nagyvilág

Franciaország a merényletek után: „hiba volt magánüggyé tenni a vallást”

A muszlimok és a kormány képviselői szerint is fel kell vállalni nyilvánosságot, hogy ne a dzsihadista ideológiáknak legyenek kiszolgáltatva az emberek.

Egyre határozottabban emelik fel szavukat a franciaországi muszlimok az iszlamista szélsőségesekkel szemben. Vasárnap egy muszlim értelmiségiekből álló csoport, melynek tagjai között több mint negyven ügyvéd, orvos és más magasan képzett személy van, közös nyilatkozatot tett közzé, melyben az áll: a francia muszlimoknak elő kell lépniük az árnyékból, és cselekedniük, mert az iszlám képviselői elveszítették kapcsolatukat a fiatalokkal.

Eddig csendben voltunk, mert azt tanultuk, hogy Franciaországban a vallás magánügy

– írták, utalva a Franciaországban rendkívül hangsúlyosan jelen lévő szekularizmusra. „Most beszélnünk kell, mert az iszlámból közügy lett, a jelenlegi helyzet pedig tarthatatlan” – tették hozzá.

Az aláírók szerint a muszlim vezetők nem tudják megszólítani a fiatalabb generációt, akik emiatt dzsihadista ideológiáknak vannak kiszolgáltatva.

Megújítani az iszlámot

Manuel Valls miniszterelnök kedden, a Libération című lapnak adott interjúban azt mondta: az országban élő muszlimoknak is felelősségük van abban, hogy segítsék az államot felvenni a harcot azokkal szemben, akik a franciák szabadságjogait kérdőjelezik meg. Szerinte a franciaországi iszlámot meg kell újítani, kiterjeszteni az imámok képzését, és csökkenteni a mecsetek külföldi finanszírozásának arányát.

Raphael Liogier iszlám-szakértő azt mondta: a francia muszlimok nyilvánosság elé lépése valódi változást indíthat. Ha csendben maradnának, azt gondolnák róluk, hogy egyetértenek a támadásokkal – mondta.

Mohamed Karabila, aki a Saint-Etienne-du-Rouvray-i muszlim kulturális központ elnöke, azt mondta: a településen történt templomi gyilkosság és a korábbi nizzai merénylet nyomán megértették, hogy az Iszlám Állam őket is, és a francia társadalmat is szét akarja szabdalni.

Az állam és a vallás szimbólumait érte támadás

– vélte.

A francia kormányfő úgy nyilatkozott: meg kell mutatni, hogy az iszlám kompatibilis a demokráciával. A kormányzat részéről kezdeményezik, hogy hozzanak létre alapítványt a mecsetek finanszírozására és a külföldi támogatások átláthatóvá tételére. Emellett képzést szerveznének az imámoknak.

A templomokban fejezik ki szolidaritásukat

Mivel az iszlám vallás a keresztény egyházakkal szemben nem hierarchikusan működik, a franciaországi vallási vezetőkkel a kormány egy 2003-ban felállított ernyőszervezeten, a Muszlim Hit Franciaországi Tanácsán keresztül tartja a kapcsolatot. A szervezet a franciaországi merényletek után felszólította a muszlim hívőket, hogy látogassanak el a templomokba, ezzel mutatva szolidaritásukat a keresztényekkel. A felhívásnak sokan eleget is tettek.

A roueni érsek, Dominique Lebrun pedig a múlt héten meggyilkolt pap, Jacques Hamel atya keddi búcsúszertartásán azt mondta: hiba volt magánüggyé tenni a vallást. A misén meghívta a muszlimokat a katolikus templomokba, Nagyboldogasszony ünnepére. (AP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik