Nagyvilág

Éhségsztrájkba kezd Nagyija Szavcsenko

Nagyija Szavcsenko, a május végén orosz fogságból kiszabadult ukrán pilótanő és parlamenti képviselő kedden újabb éhségsztrájkot hirdetett, mivel nem lát előrelépést az ország keleti részén lévő szakadár területeken bebörtönzött ukránok kiszabadításának ügyében - közölte a Ria Novosztyi orosz hírügynökség kedden a 112 Ukraina televízióra hivatkozva.

Szavcsenko szerint az éhségsztrájk az ukrán kormányzat tétlenségével szembeni küzdelem egyik eszközének minősül. A parlamenti képviselő ezúttal amiatt is tiltakozik, hogy a világ vezetői tétlenek a fogva tartott ukránok sorsát illetően.

Éhségsztrájkot fogok folytatni mindaddig, amíg nem születik eredmény

– jelentette ki Szavcsenko.

Korábban a volt pilótanő azt tanácsolta Kijevnek, hogy folytasson közvetlen tárgyalásokat a donyecki és a luhanszki szakadár területek képviselőivel. Ugyanakkor ez az elképzelés az ukrán politikusok elutasító reakcióját váltotta ki.

Szavcsenko akkor kijelentette: kész személyesen tárgyalni a Donyec-medencei szakadárokkal, akik számára egyébiránt amnesztiát is javasolt.

Szavcsenkót két orosz újságíró halálában való bűnrészesség vádjával korábban 22 évi börtönbüntetésre ítélték Oroszországban. Bebörtönzése és az eljárás alatt több alkalommal is “száraz” éhségsztrájkot folytatott, vagyis vizet sem vett magához, ezért – sajtóértesülések szerint – infúzióra kötötték. Vlagyimir Putyin orosz államfő május 25-én elnöki kegyelemben részesítette, és egy fogolycsere-megállapodás keretében kiadták Ukrajnának. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik