A vasárnap megjelenő interjúban, amelyből pénteken részleteket ismertettek, a külügyminiszter hozzátette: Twitter-üzenetek és sms-ek ezreit kapják naponta a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) politikusai, melyben a választók világossá teszik, hogy ha a párt nem állítja vissza a halálbüntetést, akkor többet nem fognak rá szavazni.
Korábban Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke figyelmeztette Ankarát: ha visszaállítja a halálbüntetést, azzal a csatlakozási kérelmét ítéli halálra. Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára pedig emlékeztetett, hogy az emberi jogok és a demokrácia tiszteletben tartása felett őrködő, 49 országot tömörítő páneurópai szervezet tagjai nem alkalmazhatják a halálbüntetést, és az ezt rögzítő egyezményekhez Törökország is csatlakozott. Recep Tayyip Erdogan török elnök viszont korábban közölte: a török nép a halálbüntetés visszaállítását követeli, és egy demokratikus jogállamban a politikusok kötelessége hallgatni a választókra.
Az EU-nak nincs joga, hogy kioktasson minket ezen a téren
– hangsúlyozta az interjúban Cavusoglu.
A népszavazás kiírásához 330 képviselő támogatása szükséges az 550 fős ankarai parlamentben. Az AKP-nek viszont csak 317 mandátuma van, de a jobboldali Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) már bejelentette: kész támogatni a halálbüntetés visszaállítását. A népszavazáson ehhez már csak egyszerű többségre lenne szükség. Erdogan korábban azt is világossá tette: hozzájárulását adja a halálbüntetés ismételt bevezetésére, ha a parlament erről határoz.