Nagyvilág

Nizzai terrortámadás: még mindig sokan vannak életveszélyben

Tizenketten vannak még életveszélyes állapotban a francia nemzeti ünnepen történt, 84 halálos áldozatot követelő nizzai terrortámadás sérültjei közül - mondta pénteken Francois Hollande francia elnök a biztonsági kabinet ülését követően Párizsban.

A veszély azonban még nem múlt el, és nem csak Franciaországban

– hangsúlyozta az államfő és ismételten a lehetséges biztonsági rések kivizsgálását ígérte. Hangsúlyozta: a nizzai terrortámadással összefüggésben bírált Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter teljes bizalmát élvezi.

A belügyi tárca vezetőjét az ellenzék azzal vádolja, hogy nem a tényeknek megfelelően adott tájékoztatást a rendőrség nizzai bevetéséről. A Libération című baloldali lap helyszíni felvételekre hivatkozva csütörtöki számában azt állította, hogy a tengerparti sétányt, amely autómentes övezetté alakult július 14-én este, és ahol 30 ezren gyűltek össze a tűzijáték megtekintésére,

a városvezetés egyetlen rendőrautóval zárta le, az országos rendőrség munkatársai pedig egyáltalán nem voltak jelen. 

A belügyminiszter szerint ez nem igaz. Cazeneuve aláhúzta, hogy az országos kapitányság 64 rendőre segítette aznap a helyiek munkáját Nizzában. Hollande elmondta: ezzel összefüggésben a jövő héten várható a rendőrség belső vizsgálatának eredménye.

A nap folyamán nizzai hatóságok tiltakozásukat fejezték ki, amiért a francia rendőrség terrorellenes egysége azt kérte, hogy töröljék a térfigyelő kamerák felvételeit a merényletről. Egy névtelenséget kérő rendőrtiszt szerint a terrorelhárítók a felvételek kiszivárgásától tartanak, illetve, hogy szélsőségesek propaganda célokra használhatják fel a képsorokat.
A város jogásza közölte: a felvételeket tíz nap elteltével amúgy is automatikusan törlik, de a nyomozóknak vannak másolataik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik