Nagyvilág

Nizzai terrortámadás: vizsgálják a rendőrség felelősségét

Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter csütörtökön bejelentette, hogy az egy héttel ezelőtti 84 áldozatot követelő nizzai terrortámadás miatt felkérte a rendőrség felügyeleti szervét a tengerparti városban a nemzeti ünnep estéjén elrendelt biztonsági intézkedések kivizsgálására.

A közigazgatási vizsgálat feladata megállapítani, hogy hány helyi és hány, az országos kapitánysághoz tartozó rendőr teljesített július 14-én este szolgálatot a Promenade des Anglais tengerparti sétányon, ahol a tunéziai Mohamed Lahouaiej-Bouhlel egy bérelt hűtőkocsival belehajtott a francia nemzeti ünnepet lezáró késő esti tűzijátékot néző tömegbe.

A felkérés az áldozatokat és a hozzátartozóikat megillető átláthatóság és igazság érdekében történt, ami mindig is vezérelte a kormányt a szörnyű nizzai merénylet óta

– írta a belügyminiszter, miután az ellenzék után a Libération című baloldali lap is hazugsággal vádolta meg a kormányt.
A lap helyszíni felvételekre hivatkozva csütörtöki számában azt állította, hogy a tengerparti sétányt, amely autómentes övezetté alakult július 14-én este és ahol 30 ezren gyűltek össze a tűzijáték megtekintésére, a városvezetés egyetlen önkormányzati rendőrségi autóval zárta le, az országos rendőrség munkatársai pedig egyáltalán nem voltak jelen.
Bernard Cazeneuve belügyminiszter cáfolta a lap állításait, s megismételte, hogy az országos kapitányság 64 rendőre segítette aznap a helyiek munkáját Nizzában. Manuel Valls miniszterelnök pedig a támadás másnapja óta azt hangoztatja, hogy

a rendőri erők semmilyen hibát nem követtek el a helyszín biztosításakor.

A jobboldali ellenzék napok óta parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kéri a biztonsági intézkedések kivizsgálására, Gérard Larcher, a szenátus elnöke pedig egy “független vizsgálat” elrendelését szorgalmazta.

Nem hajthatott volna be, többször is megtette

A France2 közszolgálati televízió ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a jobboldali vezetésű Nizza belvárosába egy önkormányzati rendelet értelmében tilos 3,5 tonnánál nehezebb tehergépkocsival behajtani.

A merénylő a városi térfigyelő kamerák felvételei szerint a támadást megelőzően július 12-en reggel 6 órakor és július 13-án este 10 órakor is végighajtott a 19 tonnás bérelt hűtőkocsival a tengerparti sétányon, ahol feltehetően feltérképezte a helyszínt. A helyi rendőrség viszont nem állította elő szabálysértés miatt a férfit, ami arra utal, hogy a terrorfenyegetettségre hivatkozva tavasszal felszerelt több mint 1200 térfigyelő kamera által sugárzott képeket nem kísérik állandó figyelemmel a helyi rendőrök.

Csütörtökön dönt az ügyészég az Iszlám Állam dzsihadista szervezet által vállalt merénylettel kapcsolatban őrizetbe vett öt gyanúsított elleni eljárás megindításáról. A négy, 22 és 40 év közötti férfit és egy nőt hétfő óta hallgatták ki a párizsi ügyészség terrorelhárítási részlegén. Egyikük, egy 22 éves férfi volt annak az SMS-nek a címzettje, amelyet Mohamed Lahouaiej Bouhlel a támadás előtt küldött, és amelyben megköszönte a pisztolyt, amit előző nap kapott tőle. A férfi a kihallgatásán azt mondta, hogy egy 38 éves albán állampolgártól szerezte a pisztolyt. Azóta ez utóbbit és a feleségét is őrizetbe vették.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik