Nagyvilág

Röhejes AIDS-gyógymód miatt vontak eljárás alá orvosokat Egyiptomban

A hadsereg által kifejlesztett berendezésről azt állították, hogy kivonja a betegből a vírust, amit húsgombócban újra megetetnek vele, és ez száz százalékos gyógyulást hoz.

Az egyiptomi orvosi kamara fegyelmi eljárást indított négy tagja ellen, mert részt vettek a hadsereg nevetséges fejlesztésében, amelyről azt állították, hogy meggyógyítja az AIDS-t és a hepatitis C-t.

Az egyiptomi hadsereg 2014-ben állt elő az eszközzel, amit főmérnökük fejlesztett ki. Azt állította, hogy kivonja a betegből a vírust, amit azután újra megetet vele húsgombócba adagolva, és ez a módszer száz százalékos eredménnyel jár. Hatalmas tudományos botrány lett az ügyből, a teljesen nonszensz kijelentést természetesen a hozzáértők is bírálták.

Az orvosi kamara szerint a négy orvos, aki részt vett az eszköz népszerűsítésében, milliók életét veszélyeztette azzal, hogy bármiféle tudományos alap nélkül népszerűsítette az eszközt. (AP)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik