Nagyvilág

Görögországban kértek menedéket egy török katonai helikopter utasai

A Reuters szerint szombaton délelőtt a hadsereg kormányellenes csoportja túszul ejtette a hadiflotta parancsnokát, és elfoglalt egy hadihajót.

A görög Ekathimerini híroldal arról számolt be, hogy Észak-Görögországban leszállt egy török katonai helikopter, és a rajta utazó nyolc ember politikai menedékjogot kért. Az eddigi értesülések szerint a török hadsereg azon szárnyához tartoznak, amely megpróbálta megdönteni Recep Tayyip Erdogan hatalmát az elmúlt éjszaka.

A híradás szerint a nyolc embert őrizetbe vették, az országba való illegális belépés miatt. A török külügyminiszter Twitter-üzenetben kérte Görögországtól, hogy toloncolják őket vissza Törökországba.

A Reuters arról adott hírt, hogy egy kormányellenes csoport elfoglalt egy hadihajót, és túszul ejtette a török hadiflotta parancsnokát a Golcuk haditengerészeti bázison.

Az AP hírügynökség eközben azt írta, hogy Grúzia lezárta Törökországgal közös 252 kilométeres határszakaszát, attól tartva, hogy a törökországi helyzet miatt fenyegetés érheti területét.

Eközben a török hatóságok riasztást adtak ki amiatt, hogy Fethullah Gülen mozgalmának tagjai, köztük újságírók megpróbálhatják elhagyni az országot a sikertelen puccskísérlet után. Az Anadolu hírügynökség beszámolója szerint a török hatóságok azt állítják, hogy megtalálták az erre vonatkozó terveket, ahogy azt a listát is, amely azt tartalmazza, hogy mely katonai vezetők milyen pozícióba kerültek volna, ha sikeres a puccs.

Fethullah Gülen, az amerikai száműzetésben élő befolyásos hitszónok Erdogan elnök egyik legfontosabb szövetségese volt, de a török államfő szembefordult vele, mert azt feltételezte róla, hogy meg akarja buktatni. Azóta Gülen Erdogan első számú ellensége, akinek mozgalmát gyakran „háttérhatalomként” emlegeti az elnök. (Ekathimerini, The Guardian)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik