Magyar zaklatójának meggyilkolásával vádolnak egy 29 éves lengyel nőt Írországban. A vád szerint a 29 éves Marta Herda még 2013-ban a vízbe hajtott autójával, amelyben benne ült a 31 éves Orsas Csaba is, aki két éven át üldözte. A nő kijutott a partra, a férfi azonban nem tudott úszni, megfulladt.
Herda a bíróságon elmondta: két évvel korábban ismerkedett meg Orsassal, amikor egy szállodában kezdett dolgozni. A férfi ezután mindenhová követte, elment a lakása elé és a barátaihoz is. Folyton sms-eket és Facebook-üzeneteket küldözgetett, kollégáik között pedig azt terjesztette, hogy lefeküdtek, ami nem volt igaz. Egyre rosszabb lett a helyzet. Herda hiába tiltakozott dühösen, Orsas azt mondta, tetszik neki, ha dühös.
A nő szerint zaklatója nyomkövetőt szerelhetett az autójára, mert akármerre járt, a férfi folyton felbukkant. Herda egy este több pohár bort megivott egy barátjával, majd amikor hazaért, Orsas odalépett az autójához. Ordítva követelte, hogy a nő vigye le a tengerpartra. Elindultak, útközben Orsas a nő lábát fogdosta. A megfélemlített Herda azt mondta: nem bírta tovább elviselni a helyzetet, a gázra lépett, és belehajtott a vízbe. Véget akart vetni az egésznek.
A nő kikászálódott az autóból. Kórházba került, ahol másnap reggel az orvos megkérdezte, tisztában volt-e vele, mi fog történni, ha a vízbe hajt. Herda ekkor sírásban tört ki, és csak annyit hajtogatott, hogy „tudtam, hogy nem tud úszni”.
Az ügyben még nem született ítélet. (The Irish Times)