A mexikói elnök leszögezte, hogy hazája semmiképp sem fog fizetni azért a falért, amelyet az amerikai elnöki székre pályázó Donald Trump republikánus jelölt szeretne építtetni a két ország közös határán.
Enrique Pena Nieto a CNN amerikai hírtelevíziónak adott, helyi idő szerint vasárnap megjelent interjújában leszögezte, hogy Mexikó nem szól bele Washington esetleges politikai döntésébe, de nem áldoz egy fillért sem a projektre.
A mexikói államfő hangsúlyozta azt is, hogy Mexikó és az Egyesült Államok összehangolja lépéseit és együttműködik a biztonsági kérdésekben. Azt is mondta, hogy a két kormánynak közösen kell tennie az illegális bevándorlók megfékezéséért. Pena Nieto márciusban már kizárta annak lehetőségét, hogy Mexikó finanszírozza a Trump által tervezett falat.
Az elnökválasztásra készülő amerikai milliárdos már számos kirohanást intézett a Mexikóból eredő illegális bevándorlás ellen, és megígérte, hogy a két ország határán 1600 kilométer hosszú falat emel, amelynek költségét 8 milliárd dollárra (csaknem 2300 milliárd forintra) becsülte. A milliárdos üzletember arról is beszélt, hogy a számlát majd Mexikó állja. Trump áprilisban azzal fenyegetőzött, hogy ha megválasztják elnöknek és Mexikó nem lesz hajlandó fizetni, akkor visszatartja az Egyesült Államokban élő mexikóiak által évente hazautalt dollármilliárdok egy részét.