Nagyvilág

Már két embert fertőzött meg a Zika-vírus Szlovéniában

Nyilvántartásba vették a második, Zika-vírussal fertőzött beteget Szlovéniában – közölte a szlovén sajtó kedden. A közegészségügyi intézet közleménye szerint a beteg külföldön fertőződött meg, és az eset nem jelent közegészségügyi veszélyt.

Eva Grilc közegészségügyi és járványügyi felügyelő a sajtónak nyilatkozva elmondta: minden szükséges intézkedést megtettek a közelgő riói olimpiára induló szlovén sportolók és újságírók egészségének védelme érdekében, és szerinte nem kell számolni Zika-vírus-fertőzés veszélyével.

A Zika-vírussal fertőzött első beteget június elején regisztrálták Szlovéniában. A sajtó szerint a fertőzött személy Jan Klobucar, a szlovén röplabda-válogatott tagja volt, akinek csapata akkor tért haza Brazíliából, ahol a riói olimpiára készült. A szlovén röplabdaszövetség azonban cáfolta ezt a hírt.

A szúnyogok által terjesztett Zika-vírus különösen a terhes nőkre veszélyes. Közép- és Dél-Amerikában a legelterjedtebb, Európában csak az ezekből az országokból hazatérő turistáknál regisztrálták eddig a betegséget. Az elmúlt hónapokban a térségbeli országok közül megjelent a betegség Szlovákiában és Csehországban is. Az Európai Unió és az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) országaiban eddig összesen 700 fertőzöttet vettek nyilvántartásba.

Amerikai szakértők bizonyítottnak tartják, hogy a vírus mikrokefáliát, vagyis kóros kisfejűséget okoz a magzatoknál. Brazíliában tavaly október óta több mint négyezer ilyen csecsemő jött világra.  A kórokozó Afrikából származik, először az ugandai Zika erdőben egy vemhes majomban azonosították 1947-ben, emberben pedig 1968-ban Nigériában. Egyelőre nincs védőoltás vagy orvosság a kór kezelésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik