Nagyvilág

Életfogytig tartó börtönt kapott az újszülöttjét kukába dobó egyetemista

Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélt egy ohiói bíró egy 21 éves nőt, miután bűnösnek találták újszülött kislányának megölésében – jelentette a helyi sajtó. A bíró dönthetett volna úgy is, hogy húsz év múlva feltételesen szabadlábra engedhessék a nőt, de a szigorúbb büntetést választotta, indoklása szerint azért, mert úgy látta, Emile Weaver semmiféle megbánást nem tanúsított a gyerekgyilkosság miatt.

Weaver tavaly áprilisban ölte meg gyermekét, aki nem várt terhességből született. Az ohiói Muskingum egyetemre járó nő a lányszövetség szállásán, a vécén szülte meg a kislányt, majd a konyhába ment, egy késsel elvágta a köldökzsinort, a kicsit pedig egy szemeteszsákba helyezte a méhlepénnyel együtt. A zsákot aztán egy kukába dobta. A gyerek halálát fulladás okozta.

A gyerek holttestét a lányszövetség tagjai fedezték fel, akik azután nézték át a kukákat, hogy a vécében észrevették a vérfoltok, és gyereksírást hallottak. Ekkor gondoltak arra, hogy Weaver – aki titkolta terhességét – talán azért hízhatott meg, mert gyereket várt. A kisbaba megtalálása után azonnal jelentették az esetet a rendőrségen. Weavert pár nappal később tartóztatták le.

Az ügyészek szerint az egyetemista soha nem akarta a gyereket, és igyekezett mindent megtenni, hogy megszakítsa terhességét. Alkoholt ivott, füvet szívott, sportolt és szülésindító pirulákat szedett. Emellett 16 nappal a szülés előtt nyolvan pirula fürtös poloskavészt fogyasztott, miután látta, hogy a dobozára rá van írva, hogy terhes nők nem szedhetik.

Weaver közölte, hogy fellebbez az ítélet ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik