A világhírű tudós nemrég Larry Kingnél járt, ahol arról beszélt, hogy aggódik az emberi hülyeség és a kapzsiság miatt. Szerda este pedig egy tenerifei tudományos konferencián, a Starmuson tartott előadást, ahol többek között azt mondta, hogy:
- először az orvosok nem mondták el, mi a baja, de ő érezte, hogy komoly betegségben szenved, később kiderült, motoros neuronbetegséget, vagyis degeneratív idegrendszeri elváltozást állapítottak meg nála
- „mély depresszióba estem, azóta minden nap egy ajándéknak élek meg. amíg van idő, van remény is”
- a most 74 éves brit fizikus előadásában arról is beszélt, hogy a feketelyukak is olyan feketék, mint hittük
-
Az én megoldásom erre a problémára az, hogy az információk nem vesznek el odabenn, csak egy számunkra még hasznosíthatatlan formába alakulnak át
- ezt a következőképp illusztrálta:
-
olyan ez, mintha elégetnénk egy enciklopédiát. Az információ ott marad, csak nem jutunk hozzá
- beszélt a jövőről is, nem hiszi, hogy a következő 1000 évet ezen a bolygón élnénk le, új helyet kell majd keresnie az emberiségnek szerinte
- „pedig ez egy csodás hely volt az életre”, mondta lemondóan
- üzent is az embereknek, szerinte soha ne a lábunk elé, a föld felé nézzünk, inkább a csillagokat kémleljük, az sokkal izgalmasabb
Kiemelt kép a helyszínről, Europress
(El País)