Mit gondol, az Iszlám Állam legyőzésével mind a térség, mind Európa problémái radikálisan javulni kezdenek?
Nem hinném. Az Iszlám Állam-jelenség és a részben ebből fakadó menekültválság is csak a tünete a betegségnek. Mi még lázcsillapításnál sem járunk, a lázat, a betegség tünetét sem tudjuk kezelni. Úgy látszik, Európának és az egész világnak minden energiáját felemészti a tünetek enyhítése, ezért nem jut energiája az igazi gondra, hogy a régió drámaian túlnépesedett. Pakisztánnak 1980-ban 80 millió volt a lakossága, most már 185 millió. Afganisztánnak 12-ről 32 millióra, Iraknak 14-ről 34-re, Szíriának 9-ről 23-ra, és hasonlóképpen Törökországnak 44 millióról, 74-75 millióra nőtt a lakossága. Erőforrásokban azonban szűkölködnek.
Sokszor hallottam elhangzani kritikaként, hogy az európai liberális demokrácia és a relatív jóléti állam megszüntette az életösztönünket, nem tudunk fellépni a saját magunk érdekében, hosszú távon nem látjuk a problémákat.
Abszolút így van, de ez a különbség megmutatkozik Kelet- és Nyugat-Európa között is, abban, hogy itt alacsonyabb az ingerküszöb, mint nyugaton. Kelet-Európa, az egykori szovjet blokk országaiban még máig megvan az aggodalom az emberekben, hogy “jaj-jaj, mi lesz itt”. Működik a védekezési ösztön. A németek például nemrég hozták nyilvánosságra, hogy úgy tervezik, 2020-ig kb 93 milliárd eurójukba fog kerülni másfél millió ember integrációs projektje. 93 milliárd euróból azonban Szíriát tokkal-vonóval újjá lehetne építeni. Ne csak másfél millió muszlim számára biztosítsuk ezt, mert ugye a bevándorlók 95 százaléka muszlim, gyakorlatilag muszlim bevándorlásról beszélünk. Abba kellene nagy energiát fektetni, hogy ezeket az embereket a helyükön tartsuk. Ez országaik eltartó-képességének növelését, életkörülményeik javítását jelenti.
Csak ehhez hadsereg kéne. Európának az alapvető hibája, hogy nem vagyunk egységesek. Nemzetállami szinten kezeljük az ügyet, pedig ez a probléma az egész kontinens kultúráját fenyegeti, ezt csak kontinensként lehetne kezelni, közös kultúrájú blokként. Ameddig Európának nincs egy közös hadserege, amely képes azt mondani, hogy jó, akkor ennyi volt és mi most oda bemegyünk és rendet csinálunk, addig ilyen nincsen.
Amit mond, az teljesen jó, csak hogy sok mindentől függ, hogy egységes lehet-e Európa, én biztos vagyok benne, hogy 100 év múlva Európa nem úgy fog kinézni, mint most, és az nem a mi mostani döntésünk lesz, hogy lesznek-e majd etnikai határok, nyelvek. Ezt a jövő magyarjainak és más európai nemzeteinek kell majd eldönteniük. Ezt a 100 év múlva elképzelhető Európát az európai nemzeteknek, embereknek kellene kiizzadniuk magukból és nem kellene ráereszteni a sok külső tényezőt, ami ezt befolyásolhatja vagy fölgyorsíthatja.
Mit gondol, miben mások a közel-keleti társadalmak?
Az ottani társadalmakban még mindig a családi, nagycsaládi (klán) és törzsi logika adja a társadalom alapszövetét. Ezt láthattuk akkor is, amikor a második öbölháború után szétesett az iraki közigazgatás, és az amerikai katonai parancsnok csak úgy tudta fenntartani a rendet, hogy behívta a törzsfőket és megegyezett velük. Azt is láthatjuk, hogy az Iszlám Állam is kereste a szunnnita törzsfők szövetségét és az Iszlám Állam elleni koalícióban is számos szunnita törzsi kontingens harcol. Iraki Kurdisztánban egy ötpárti parlamentáris demokrácia működik – üde színfolt a térképen. Az iraki kurdok és általában a kurdok legfontosabb saját döntése pedig az lesz, hogy az autonómia és a teljes függetlenség között mikor melyik forgatókönyvet fogják támogatni. Ez a kurdok bölcs döntésén múlik majd.
Azt mondta az egyik interjúban, hogy szeretne az elsők között bejutni a felszabadított Moszulba.
Van egy ásatási tervünk. A papírmunka lezajlott, forrás is van, ha Isten is úgy akarja, akkor szeptemberben kiköltözünk egy hónapra iraki Kurdisztán keleti részébe, Szulejmaníja tartományba. Iraki Kurdisztán Asszíria magterülete, mert Asszíria Egyiptomtól Iránig, Anatólia belső területeitől a Perzsa-öbölig húzódott. Itt vannak a nagy asszír városok, Erbil, Moszul (asszír Ninive), Nimrud (asszírul Kalhu) stb. Ezen a projekten kívül egy másik vasat is tartok a tűzben. A mi régészeti expedíciónkat egy tervezett UNESCO-s projekthez ajánlotta fel a magyar állam, tehát, ha az Iszlám Államot sikerül kiverni Irakból, kialakul a béke és konszolidálódik a helyzet, megkezdődhet az elpusztított világörökség műemléki helyreállítása.
Nem tudjuk pontosan, hogy mekkora a veszteség?
A műholdas felvételekről lehet látni olyanokat, ha például hiányzik egy kapu, de fölülről az nem látszik, hogy a falon hány golyót lőttek át, hogy a múzeumból mi tűnt el, mit vertek szét. Kell egy leltár, és tételenként végig kell nézni, mi hiányzik. Az apró tárgyakat biztos, hogy eladták, amit nem tudtak eladni, azt szétverték. Egy kisebb asszír palotadombormű-töredék fél millió dollárnál kezdődik.
Én azt látom, hogy az Iszlám Állam semmit nem fog visszaadni. Mikor ott voltam Szíriában, Kobani mellett, épp akkor égették fel a falvakat, hogy semmi ne maradjon hátra, amit vissza lehetne foglalni.
Az Iszlám Állam el szeretné törölni az iszlám előtti kulturális örökséget, azt szeretné elérni, hogy ne legyen nyoma a bálványimádó korszakoknak az új kalifátusban. Nemcsak az épített örökséget akarja megsemmisíteni, hanem az élőt is, tehát a más vallásúakat. Ez egy vallásháború, szunnita-siíta háború. A jazidiak és az arámi keresztények akadtak még fel a szűrőjükön. Voltak, akik elmenekültek, de voltak, akiket kivégeztek.
Az idén tavasszal egy bölcsész hallgató, aki a Színház és Filmművészeti Egyetemen is tanul, felkért, hogy egyik vizsgáján legyek az interjúalanya. A teremben akkor ott volt 10-15 operatőrszakos hallgató is, akik nagyon érdeklődőek voltak. Az egyikük megkérdezte tőlem, hogy mi volt a legdrámaibb kép, amit Kurdisztánban láttam. Nem kellett sokat gondolkoznom. Azt az esetet meséltem el nekik, amit bár nem a saját szememmel, de egy iraki kurd a TV-adásban láttam. Ott a tévécsatornákon olyanokat lehet látni, amit itt Európában nem nagyon. Ez a kép egy megfeszített ember képe volt. Sohasem fogom elfelejteni: kék nadrágja volt, félmeztelenül lógott a kereszten, egy arámi keresztény templom előtt, valahol Szíriában. Valószínűleg azért lehetett pont ez, mert a megfeszítés még mindig tabutéma az európai kultúrkörben, a filmekben, még a horrorfilmekben sem szeretik használni.
Akiket pedig elfognak és nem végeznek ki, azok rabszolgasorba kerülnek. Háromszor voltam idáig kint menekülttáborban, és az én kis Don Quijote-akcióm keretében mindig viszek magammal pénzt. Most 300 dollárt, 70 ezer forintot adtam egy olyan 21-22 éves keresztény lánynak, akinek a fivére fogságba esett Moszulban.
A rabszolgasorban tartott jazidik és keresztények élete veszélyben forog. Ha ugyanis megindul Moszul ostroma, rabszolgatartóik vagy eladják őket közvetítőkön keresztül a jazidi és keresztény közösségeknek, vagy megölik őket, mint bűntetteik tanúit.
Hogyan képzeljük el az Ön munkáját a területen?
Amikor felszabadítják Moszult, még lesznek utcai harcok, de ha van egy biztonságos rész, mondjuk Ninive, és megy arra egy pesmerga járőr, akihez beülhetek, akkor gyorsan lefotózok pár megrongált vagy elpusztított műemléket, és visszajövünk. Ezeket a képeket az UNESCO már fel tudja használni.
A szír tengerpart egyébként tökéletesen alkalmas lenne arra, hogy üdülőparadicsom legyen, azonban nem tudták még megcsinálni. Husszeinék és az Aszad család is nagyon védte a műemlékeket. Mivel egyik család sem az iszlámban kereste a legitimitását, a múltban kezdtek el keresgélni és az asszírokban meg a babiloniakban találták meg. Még a hetvenes években lehetett találkozni olyan plakátokkal Irakban, amelyiken nem Marx, Engels és Lenin szerepelt félprofilban vagy profilban, hanem Hammurapi, Nabú-kudurri-uszur (bibliai Nebukadneccár) és maga Szaddám Husszein.
Szaddám építkezett is, amennyit csak tudott, kapukat újíttatott fel, múzeumokat hozott létre. Ki volt írva egy nagy tender is, melyen a Zsolnay porcelángyár is elindult, hogy ki tud olyan csempét csinálni, mint a babiloni Istár kapu kék csempéje. Tehát ő látott ebben fantáziát, egy damaszkuszi múzeumban például ki volt rakva egy ugariti kis ékírásos tábla, az első ékírásos ábécével, amelyet úgy tiszteltek, mint az első arab ábécét. Az Iszlám Állam ezzel ellentétben nem ebben a múltban keresi a legitimitását, mindezt bálványimádásnak ítéli.
Mondhatjuk akkor, hogy a diktátorok kifejezetten jót tettek a kultúrának, a hagyatéknak?
Azok, akik eszközként fel tudták használni.
Kurdisztánban nem nagyon támogatta Szaddám Huszein a régészetet. Volt is egy ilyen projektje a rezsimnek, hogy a kurd tárgyi emlékeket meg kell semmisíteni, hogy minél kevesebb hely legyen a betelepítések után, amit a kurdok magukénak tudnak mondani. Most a kurdok már visszacsatolták Kirkukot, még mindig vannak vitatott hovatartozású területek és ha nem etnikai alapon, akkor történelmi bizonyítékok alapján kellene dönteni, ilyet azonban nem lehetett találni.
Az, hogy a kurdok előbb voltak ott, mint az arabok, ez tény. Egy 23 milliós indoiráni dialektust beszélő népcsoportról beszélünk, akik a médekhez kötik magukat, ezt nem nagyon lehet megcáfolni. Hogy aztán a továbbélés milyen formában működött, egy kis helyi identitású, csoportból lett-e egy 23 milliós nagy nemzet, nem lehet tudni. De Kirkuk azért fontos, mert a világ egyik leggazdagabb olaj- és gázlelőhelye, hatalmas nagy kincsen ül a város. Szaddám Husszein arabosítási tevékenysége azonban nem tudta átbillenteni az etnikai arányokat. Moszulban, amely régen a kurd világ központja volt, azonban igen, ott már több az arab, mint a kurd. Ha azonban béke lesz, Kirkukban megindul az olajüzlet, ott lesz munka, azt föl tudják fejleszteni.
Nemzetközileg, régészeti téren mennyire készül a régészeti közösség, milyen a kommunikáció? Önnek kikkel van kapcsolata, jönnek-e mások is?
Ez azért izgalmas, mert most egy új terület fog megnyílni az asszirológia számára. Az iraki-iráni háborúk idején a régészek teljesen kiszorultak Irakból. Az Öböl-háború során volt néhány nagy ásatás. Néha egy-egy ment tovább, ekkor mindenki átcsoportosult Szíriába, mindenki ott ásott. Most azonban a régészek kiszorultak Szíriából is. Kelet-Törökország lenne még jó, de hát ott most komoly háború folyik a PKK és a török hadsereg között.
Tehát Iraki Kurdisztán most a békének egy olyan szigete, ahová hirtelen sokan szeretnének menni, csak ambíció kell hozzá és támogatás. Sok nyugati kezdeményezésű ásatás esetében a támogató alapítvány csak akkor folyósít pénzt, ha nem háborús övezetben folynak a munkálatok. Iraki Kurdisztán gyakorlatilag még jelentős részében szűz, pont azért, mert Szaddám Husszein nem ambicionálta, hogy lelőhelyeket tárjanak fel. Etnikai okokból sem szorgalmazta, politikailag sem akarta Iraki Kurdisztánt megerősíteni. Derrida írta meg az Archive fever c. könyvében, hogy A múltat vagy annak az interpretációit ellenőrizni kell, ezt pontosan tudjuk. E szempontból Iraki Kurdisztán most egy új lehetőség, egy majdnem szűz terület.
