Nagyvilág

Botlott egyet Lukasenko nyelve: másnap a fél országa meztelenül ment dolgozni

Egy diktátor szavára érdemes odafigyelni, ha pedig utasítást ad, még tanácsosabb követni. Aki nem így tesz, könnyen valami zárt intézetben, esetleg átnevelő táborban találja magát. A fehéroroszoknak volt idejük hozzászokni ehhez: szinte azonnal az után, hogy a Szovjetunió szétesésével az országuk függetlenné vált, hatalomra jutott a jelenlegi elnök, és gyakorlatilag mindenben visszatért a kommunista gyökerekhez.

Azóta Alexandr Lukasenko keményen tartja a gyeplőt, a népe ezért komolyan veszi, még akkor is, ha erős a gyanú, hogy bakizott. Mert ki tudhatja biztosan?

Lukasenko a múlt héten beszélt mondott egy beszédet, amiben az országa gazdaságának totális állami kontrollját védte. Amikor feltehetően arra akart felszólítani népét, hogy „fejlődjetek és dolgozzatok” véletlenül azt találta mondani, hogy „vetkőzzetek és dolgozzatok” (a két kifejezést hasonlóan kell ejteni oroszul). A belorusz nép pedig mit tehetett volna? szót fogadtak:

fotó: Instagram
fotó: Instagram
fotó: Instagram
fotó: Instagram
fotó: Instagram
fotó: Instagram
fotó: Instagram
fotó: Instagram

És készült egy gonosz montázs is, Lukasenko arcával:

fotó: Instagram
fotó: Instagram

(Huffington Post)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik