Nagyvilág

Visszafoglalták Falludzsát az Iszlám Államtól

A nyugat-iraki város visszavételére öt héttel ezelőtt indított hadművelet iraki parancsnoka tisztjeitől és katonáitól körülvéve jelentette be az állami televízióban, hogy befejeződtek az ottani harcok, bár egy-egy dzsihadista még megbújik az utolsóként bevett városrész, Golan épületeiben.

Haider al-Abádi iraki miniszterelnök már több mint egy héttel ezelőtt bejelentette az IÁ felett Fallúdzsában aratott győzelmet, de akkor még folytatódniuk kellett harcoknak, mert több városrész a dzsihadisták kezén volt. E városrészek elleni támadásokat az amerikai vezetésű nemzetközi koalíció légicsapásokkal támogatta, mint tette ezt korábban is. Abádi hozzátette akkor, hogy ha beveszik Fallúdzsát, akkor Moszul következik, amely gyakorlatilag az IÁ székhelye.

A hadművelet vezetője azt állította, hogy legalább 1800 dzsihadista fegyverest öltek meg az öt hétig tartó ostromban, a többiek elmenekültek.

A fallúdzsai harcok miatt az ottani lakosságnak menekülnie kellett, de csak a felszabadított részekből tudtak elmenni, több mint 85 ezren, és csak a kormány által fenntartott olyan táborokba, amelyek már egyébként is zsúfolásig telve voltak.

Az ENSZ közölte, hogy a városból menekülő civilek közül sokan panaszkodtak: atrocitások érték őket, részben az iraki hadsereget támogató síita milíciák tagjai részéről.

A Bagdadtól alig 50 kilométerre nyugatra található Fallúdzsát 2014-ben foglalták el a dzsihadisták.

(MTI)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik