A nagy-britanniai népszavazás sokkszerű eredménye megrázta egész Európát, a rövid és hosszú távú következmények számbavétele még eltart egy ideig, de az általános megítélés szerint a döntéssel senki sem járt jól. A károk leginkább gazdasági és politika téren erősek, ez nem is véletlen, hiszen az Európai Unió története valójában e két terület integrációjáról szólt, a munkaerő és a tőke szabad áramlásáról, a határok lebontásáról és az újonnan csatlakozott országoknál a helyi gazdaságba áramló „EU-s pénzekről”.
A jó hír a NATO
A jó hír az, hogy a brit kiválás általában kevés hatással lesz EU biztonságára, védelmére a külső fenyegetésekkel szemben. Egyelőre senki sem akarja megtámadni az öreg kontinenst, még Oroszország sem, bár utóbbi viselkedése több aggodalomra ad okot. Ugyanakkor Európa biztonságát eddig sem az EU katonai ereje szavatolta (mivel az gyakorlatilag nincs), hanem a NATO és az erős transzatlanti kapcsolatok. Nagy-Britannia továbbra is stabil tagja marad a NATO-nak, az USA-val való kapcsolata talán még szorosabb lesz a jövőben. London épp a napokban vállalta együtt Berlinnel és Washingtonnal, hogy a vezető nemzete lesz az egyik katonai egységnek a Baltikumban felállítandó nemzetközi erőknek.
A NATO – ellentétben az Európai Unióval – egy tisztán katonai szövetség, amelyben a Montenegróval frissen csatlakozott 29 tagország konszenzussal hoz meg döntést, vagy mindenki benne van, vagy nincs döntés. Éppen ezért a szolidaritás mindig is kulcselem, Nagy-Britannia (sem más ország) sosem érezheti úgy, hogy egy adott vállalás vagy misszió számára hátrányos lehet.
A brit politikai és katonai elit régóta különleges viszony fenntartásában érdekelt az USA-val, a saját biztonságpolitikai szempontjait gyakran hozzáköti az amerikaikhoz: gondoljunk csak a 2003-as iraki invázióban való brit részvételre, amit az sem akadályozott meg, hogy ifjabb George Bush egy (neo)konzervatív politikus volt, Tony Blair pedig egy baloldal miniszterelnöke.
Cserébe az USA kiegészíti a brit hadsereg képességeit, légibázist tart fenn az országban és kulcsszerepet játszik a Nagy-Britannia körüli tengeri területek védelmében és ellenőrzésében. Ez a szakirodalomban csak GIUK résnek (GIUK gap) nevezett terület az orosz haditengerészet, főleg a tengeralattjárók számára kulcsfontosságú. A betűkombináció a Grönland, Izland és Nagy-Britannia közötti vizeket jelöli, amelyeken keresztül kellene egy háború esetén kijutni az orosz vadásztengeralattjáróknak a nyílt óceánokra.
Missziók az Európai Unióban
Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikája a brit kilépéssel felemás lesz a helyzet. Nyilván veszteség lesz, hogy a kontinens egyik legerősebb hadserege kivonja magát a közös biztonság- és védelempolitikából. Igen ám, de ez máig csak egy elvi lehetőség volt, mert szemben a NATO-val, az EU nem szívesen vesz rész háborúkban, a katonai missziói meglehetősen szerények voltak az elmúlt évtizedben. Ennek két oka volt. Egyrészt nyilván minden országnak csak egy hadserege van, így ha az egy NATO vállalás keretében misszióban van Afganisztánban, vagy Koszovóban, akkor azt már nem lehet nagyon felajánlani máshova.
Magyarország szűkös katonai erejének általában 80 százaléka van lekötve NATO missziókban, 10 százalék ENSZ és másik 10 százalék EU missziókban. Ez világosan mutatja azt is, hogy biztonságpolitikai téren melyik szövetség fontos az országnak. És ezzel nem vagyunk egyedül. A legtöbb európai ország kisebb nagyobb mértékben, de hasonló arányban szán erőket NATO és EU missziókra.
Az EU katonai missziói – a NATO missziókhoz képest – igen szerények mind létszámban, mind mandátumban. Az Európai Uniónak nincsenek harcoló missziói, azaz olyan kontingensek, amelyek fel lennének hatalmazva, hogy támadó katonai műveletekben vegyenek részt. Mit csinálnak akkor? A katonai műveletek másik nagy családját, a kiképzést. Ilyenek a Szomáliában, Maliban, vagy a Bosznia-Hercegovinában működő kontingensek (ez utóbbinak magyar parancsnok-helyettese van jelenleg).
Brit akadályok
Nagy-Britannia szerepe ezekben a katonai missziókban, illetve általában az EU biztonság- és védelempolitikai integrációjában valahogy felemás volt. Amikor fontosabb volt számára az amerikai kapcsolatrendszer, akkor akadályozta a szorosabb együttműködést, ugyanakkor voltak periódusok, amikor teljes erővel, vezetőként igyekezett előmozdítani az együttműködést. Egyik oldalon az USA-hoz fűződő viszony játszott szerepet London számára, a másik oldalon pedig a franciákkal való kapcsolat volt kulcsszereplő.
Az EU katonai képességeinek megteremtése csak a 1990-es évek legvégén kezdődött el, amikor Párizs és London eldöntötte ezt. Az EU és a tagállamok vezetői csak ekkor kezdtek el érdemben foglalkozni azzal, hogy hogyan nézzen ki ez a gyakorlatban. A kezdeti optimizmus aztán 2003 után kihűlt, és Nagy-Britannia inkább az akadálya, mint az előmozdítója lett az integrációnak a biztonságpolitika terén.
Az EU katonai képességek szempontjából állandóan visszatérő kérdés, hogy mi legyen a viszony a NATO-val? Minek létrehozni valamit, ami már létezik a transzatlanti szervezetben? Pénzpazarlás, duplikáció, mondta Nagy Britannia. Önállóság, függetlenség az amerikai érdekektől, mondta Franciaország és mindenki más, aki több együttműködést akart. És mivel London nem volt hajlandó a kompromisszumra, az elmúlt években a biztonságpolitika terén nem is volt sok előremozdulás.
Élet a Brexit után
Éppen ezért a britek távozása egyszerre lesz negatív és pozitív hatással az Unió biztonság- és védelempolitikájára. Egyrészt elveszítünk egy olyan országot, amely még rendelkezett az EU-n belül egyfajta komoly katonai erővel, atom tengeralattjárókkal, expedícióképességgel. Igaz ezek bevetésére sosem került volna sor EU-s keretekben pont London ellenkezése miatt. Másrészt a britek nélkül gyakorlatilag elhárultak az akadályok, hogy az unió biztonságpolitikai téren is elinduljon a szorosabb integráció felé és érvényesüljön a francia-német nyomás ezen a téren.
A brit kilépés okozta fiaskó és kudarcérzése hatása még beláthatatlan. A jelenlegi kommentárokban felmerült annak lehetősége, hogy más országok is követnék ezek után Nagy-Britanniát, bár ez inkább az eliteken úrrá lett pánikérzés megnyilvánulása.
Ez persze nem fogja azt jelenteni, hogy valamiféle párhuzamos NATO fog létrejönni, vagy az EU katonai missziók sorozatával akar majd rendet rakni a Közel-Keleten vagy Afrikában. Ahogy az unió történetében korábban is, úgy a jövőben is elsősorban a konszenzusok révén folytatódik majd az építkezés, a tagállami szempontok mindenkori figyelembe vételével.
