Wilson amerikai elnök 1917-ben Franciaország északi részére küldött amerikai katonáinak célja a brit és francia erők támogatása volt a németek elleni harcban. A németek azonban iszonyú erővel harcoltak a nyugati fronton, így a katonáknak valamiféle menedék után kellett nézniük.
Ekkor találtak rá egy kőfejtőre, melyet jó eséllyel ők maguk bővítettek tovább, összesen tizenkét kilométernyi folyosót létrehozva ezzel. A hely közel egy évszázadra a feledés homályába veszett, de nemrégiben egy Párizsban élő, az egykori harctereken előszeretettel kutató Marc Askat rábukkant egy dús erdő mélyén.
A férfi nyolc órát töltött a sötét, töltényhüvelyekkel, bombákkal, gránátokkal és repeszekkel szegélyezett folyosókon, és fedezett fel közel kétszázötven, falakba faragott címert, jelet, egyszerű szavakat, város- és személyneveket, vagy portrékat.
![Fotósorozat: Első világháborús titkos alagútrendszerre bukkantak Franciaországban 1 25505035121_651c2bbed6_k](http://24.hu/app/uploads/2016/06/25505035121_651c2bbed6_k.jpg)
A közeljövőben a már felfedezett bejáratot egy fémajtóval zárják majd le, mivel a terület túl veszélyes ahhoz, hogy egyszerűen csak nyitva hagyják.
Minden esély megvan azonban arra, hogy a környező erdőkben és az alagutakban folytatott aknamentesítést és a veszélyes dolgok elszállítását követően a hely múzeumként nyílhat meg a nagyközönség előtt.
![Fotósorozat: Első világháborús titkos alagútrendszerre bukkantak Franciaországban 2 25571599576_cd38090f88_k](http://24.hu/app/uploads/2016/06/25571599576_cd38090f88_k.jpg)
![Fotósorozat: Első világháborús titkos alagútrendszerre bukkantak Franciaországban 3 25302113210_3fcee2d2a5_k](http://24.hu/app/uploads/2016/06/25302113210_3fcee2d2a5_k.jpg)
![Fotósorozat: Első világháborús titkos alagútrendszerre bukkantak Franciaországban 4 25302111050_e5766ab08c_k](http://24.hu/app/uploads/2016/06/25302111050_e5766ab08c_k.jpg)
![Fotósorozat: Első világháborús titkos alagútrendszerre bukkantak Franciaországban 5 25230189119_0b973161d7_k](http://24.hu/app/uploads/2016/06/25230189119_0b973161d7_k.jpg)
![Fotósorozat: Első világháborús titkos alagútrendszerre bukkantak Franciaországban 6 25571610136_820e2daa04_k](http://24.hu/app/uploads/2016/06/25571610136_820e2daa04_k.jpg)
![Fotósorozat: Első világháborús titkos alagútrendszerre bukkantak Franciaországban 7 25597709265_f32791e873_k](http://24.hu/app/uploads/2016/06/25597709265_f32791e873_k.jpg)
![Fotósorozat: Első világháborús titkos alagútrendszerre bukkantak Franciaországban 8 25302114470_85b7859845_k](http://24.hu/app/uploads/2016/06/25302114470_85b7859845_k.jpg)
![Fotósorozat: Első világháborús titkos alagútrendszerre bukkantak Franciaországban 9 24971030723_028ecdc756_k](http://24.hu/app/uploads/2016/06/24971030723_028ecdc756_k.jpg)
![Fotósorozat: Első világháborús titkos alagútrendszerre bukkantak Franciaországban 10 25302101930_f54e79a362_k](http://24.hu/app/uploads/2016/06/25302101930_f54e79a362_k.jpg)
![Fotósorozat: Első világháborús titkos alagútrendszerre bukkantak Franciaországban 11 25302119490_416e7b3973_k](http://24.hu/app/uploads/2016/06/25302119490_416e7b3973_k.jpg)
![Fotósorozat: Első világháborús titkos alagútrendszerre bukkantak Franciaországban 12 24967228134_159ec3e736_k](http://24.hu/app/uploads/2016/06/24967228134_159ec3e736_k.jpg)
![Fotósorozat: Első világháborús titkos alagútrendszerre bukkantak Franciaországban 13 25302118550_5c1a908750_k](http://24.hu/app/uploads/2016/06/25302118550_5c1a908750_k.jpg)
![Fotósorozat: Első világháborús titkos alagútrendszerre bukkantak Franciaországban 14 25505036191_7090f502f3_k](http://24.hu/app/uploads/2016/06/25505036191_7090f502f3_k.jpg)
![Fotósorozat: Első világháborús titkos alagútrendszerre bukkantak Franciaországban 15 25597717705_e89fd79106_k](http://24.hu/app/uploads/2016/06/25597717705_e89fd79106_k.jpg)
![Fotósorozat: Első világháborús titkos alagútrendszerre bukkantak Franciaországban 16 25571613256_40b074854c_k](http://24.hu/app/uploads/2016/06/25571613256_40b074854c_k.jpg)