Nagyvilág

UNICEF: tízből kilenc gyerek kísérő nélkül menekül Európába

Az idén Olaszországon keresztül Európába érkező menekült gyermekek közül 10-ből 9 kísérő nélkül érkezik, ezért az UNICEF célja, hogy felhívja a figyelmet a rájuk váró fenyegetésekre – közölte hétfői közleményében a szervezet.

A Veszély minden lépésnél című jelentésében az UNICEF szerint

az év első öt hónapjában 7009 kísérő nélküli gyerek kelt át Észak-Afrikából Olaszországba, kétszer annyi, mint tavaly.

A fiatalkorúak ijesztő kockázatokat vállalnak, hogy elmenekülhessenek a harcok, a kétségbeesés és a szegénység elől.

“Ha megpróbálsz elfutni, lelőnek”

2016. január 1 és június 5 között összesen 2809 halálesetet regisztráltak a Földközi-tengeren, a tavalyi év egészében regisztrált 3770-hez képest. A nagy többség a középső földközi-tengeri útvonalon vesztette életét – és sokan közülük gyerekek voltak.

Ha megpróbálsz elfutni, lelőnek. Ha abbahagyod a munkát, összevernek. Éppen olyan volt, mint a rabszolgakereskedelem

-mondta a 16 éves Aimamo a líbiai farmról, ahol ő és az ikertestvére két hónapig dolgozott, hogy ki tudják fizetni a csempészeket.

Egyszer csak öt percre álltam meg pihenni, és egy férfi bottal esett nekem. Munka után pedig bezárnak.

Néhányuk szexuális bántalmazásnak és kizsákmányolásnak esik áldozatul az UNICEF szerint. Olasz szociális munkások arról számoltak be a szervezetneknek, hogy a lányokat és fiúkat egyaránt érik szexuális bűncselekmények és prostitúcióra kényszerítik őket Líbiában. Néhány lány terhesen érkezett Olaszországba, miután megerőszakolták őket.

Az embercsempészek tevékenységéről nincsenek megbízható számadatok, amelyek megmutatnák, hogy hány menekült hal meg, tűnik el kényszermunka vagy prostitúció miatt, vagy kerül fogságba.

Az UNICEF szerint, tekintettel a Földközi-tengerre beköszöntő nyárra, a középső földközi-tengeri útvonalon érkező gyerekek legutóbbi száma nagy valószínűséggel csak a jéghegy csúcsa. További 235 ezer migráns tartózkodik jelenleg Líbiában, több tízezren közülük kísérő nélküli gyerekek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik