Nagyvilág

A Disneynél tudták, hogy problémát jelentenek az aligátorok

Nem érhette meglepetésként a floridai Disney World vezetését, amikor kedde este egy aligátor elragadt, és megölt egy kétéves kisgyereket a vidámparkhoz tartozó egyik luxushotelnél. A Disney-nél ugyanis jól tudták, hogy problémát jelentenek az ott lévő tavakban és lagúnákban tanyázó ragadozók, amik ellen nem tettek semmit.

Az aligátorok miatt az elmúlt egy évben kezdtek el egyre jobban aggódni a vidámpark dolgozói, de a ragadozók már évek óta gondot okoznak a területen. Bár egy helyi seriff a sajtónak azt állította, hogy a park 45 éves történetében még nem fordult elő, hogy aligátorok támadtak volna az emberekre, kiderült, hogy 30 éve már történt hasonló eset. Akkor egy kacsákat etető nyolcéves fiúra támadt egy aligátor, aki szerencsére túlélte az esetet.

A most 38 éves Paul Santamaria most a fél amerikai sajtónak beszámolt a gyerekként átélt támadásról, elmondása szerint azért, hogy mindenki tudja, nem ez volt az első ilyen eset. A New Hampshire-i férfi elmondta: testvéreivel játszott egy tó partján, amikor meg akarta etetni az ott lévő kacsákat, és egy aligátor váratlanul ráharapott az egyik lábára, és megpróbálta behúzni a vízbe.

A fiú segítségére 12 éves nővére, és tízéves bátyja sietett. A lány a karjai alá nyúlva kezdte el húzni, miközben a fiú kövekkel és botokkal kezdte el ütlegelni az állatot, miközben Santamaria a szabad lévő lábával rugdosni kezdte. Az aligátor végül elengedte, és visszament a vízbe. A fiú nagyjából egy hetet volt kórházban.A lábán máig látszanak az aligátor fogainak nyomai.

Évek óta tudnak róla

A Disney-t a közelmúltban többször is figyelmeztették vendégek az aligátorokra. Három éve egy San Diegói család szólt a cégnek, miután kisgyerekeikkel kellett elmenekülniük egy ragadozó elől. David Hinden a CBS-nek elmondta: azt választ kapták, hogy azok “háziállatok”, és “teljesen ártalmatlanok, és nem fognak megtámadni senkit”. Alig két hónapja pedig egy brit családot üldözött egy aligátor, ugyanannál a lagúnánál, ahol a keddi haláleset történt.

Az aligátorok az elmúlt 14 hónapban kezdtek igazán nagy gondot okozni a mesterséges tóban- mondta el a The Warpnak a Disney egyik munkatársa, aki szerint többen, többször is jelezték a veszélyt a vezetésnek. A ragadozók azután szoktak oda igazán a partokhoz, hogy egy nemrég átadott. közvetelnül a vízparton álló luxusbungalók vendégei elkezdték etetni az állatokat. Emiatt az aligátorok az élelemmel kezdték el azonosítani az embereket, és nem kerülték el őket.

ORLANDO, FL - JUNE 15: The Walt Disney World's Grand Floridian resort hotel is seen where a 2-year-old boy was taken by an alligator as he waded in the waters of the Seven Seas Lagoon on June 15, 2016 in Orlando, Florida. The child was taken last night at about 9 pm and the search and rescue effort has become a recovery effort. (Photo by Joe Raedle/Getty Images)
A Grand Floridian szálloda, ahonnan az aligátor elragadta a kétéves gyereket. Fotó: Europress

A Frand Floridianhez közel található szálloda dolgozói a Warp cikke szerint többször is jelezték ezt a vezetésnek, de nem tettek semmit. A Warpnak nyilatkozó dolgozó szerint a cég azért nem szólt a vendégeknek, hogy ne etessék az aligátorokat, mert nem akartak kellemetlenséget okozni a napi 2000 dollárt (félmillió forint) fizető embereknek. A Disney vezetése figyelmen kívül hagyta azt a kérést is, hogy egy kerítéssel tartsák távol az aligátorokat a vendégektől.

A Disney szóvivője nem kommentálta a Warp értesüléseit. Ugyanakkor a cég bejelentette, hogy az aligátorok jelenlétére figyelmeztető táblákat fognak kihelyezni a park lagúnái, tavai és csatornái mellé. A lagúna mentén ugyanis eddig semmi sem figyelmeztette a látogatókat a veszélyre, amiről a Disneynél tudták, hogy létezik.

Jogászok szerint a Disney most “jogi rémálom” elé néz, és várhatóan “jó nagy összegű kártérítést” fog fizetni a családnak, hogy ne indítsanak pert ellenük, mert biztos, hogy a bíróság, bűnösnek mondaná ki a céget a kisfiú halálában játszott szerepük miatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik