Nagyvilág

Halálhírét keltették az Iszlám Állam vezetőjének

Közel-keleti források közölték a hírt, amit az amerikai terrorellenes koalíció nem erősített meg. Újabb híradás szerint egy meghamisított közleménynek dőltek be.

Az Iszlám Állam vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi haláláról tudósított kedden a szíriai kormányhoz közel álló Samaa, valamint az al-Ekbaríja szaúdi állami hírtelevízió. Mindketten a dzsihadistákkal kapcsolatban álló Amak hírügynökségre hivatkoztak. Az amerikai vezetésű nemzetközi terrorellenes szövetség nem erősítette meg a hírt.

A közel-keleti hírforrások szerint Bagdadi a koalíció légicsapásainak esett áldozatául a szíriai Rakkában, vasárnap reggel. (MTI)

Frissítve: Az Independent arról ír, hogy iráni, iraki, orosz és török sajtóorgánumok egy meghamisított híradásnak dőltek be, amely úgy néz ki, mintha az Iszlám Állam közleménye lenne. Az Amak hivatalos csatornáin valójában nem jelent meg ilyen beszámoló, és az Iszlám Állam rádióadása sem közölt ilyen tudósítást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik