„Soros-ország már régóta nem létezik” – írja a Magyar Narancsban megjelent publicisztikában Babarczy Eszter.
Az eszme- és művészettörténész, egyetemi oktató felidézi: az 1999-ben még létező magyar liberális értelmiség erősen támaszkodott a Soros Alapítványra, de ez azzal is járt, hogy nem kényszerült arra, hogy civil kezdeményezéseinek erős támogatóbázist építsen ki a magyar társadalomban. Akinek fontos liberális ügye volt, az a Soros Alapítványhoz és szervezeteihez fordult segítségért.
Babarczy úgy véli: ezzel elmulasztották megkezdeni azt a munkát, amely most a fiatalabbakra hárul, és eközben szándékolatlanul is Soros György nevét vetítették minden magyarországi liberális kezdeményezésre.
Hozzátette ugyanakkor, hogy az Alapítvány már befejezte működését, „ha volt is valaha klientúra, a befolyása megszűnt”. A Soros által támogatott területek egy részén, például a könyvkiadásban egészséges piaci rendszer alakult ki, a kultúra más területein is széles körű szponzori kapcsolatok jöttek létre. Az új kezdeményezések már nem tudnának pusztán a Nyílt Társadalom Alapítvány támogatásából működni, az újabb generációk megtanulták úgy felépíteni nonprofit kezdeményezéseiket, hogy ne szoruljanak egyetlen szponzor támogatására.
Mindezzel szembeállítja a „szégyentelenül klientúrafüggő jobboldalt”, amely „boldogan kapaszkodik abba az ellenségképbe”, amelyet Orbán „újabb mumusként felkínál”. Végül felteszi a kérdést: „milyen lenne a magyar liberalizmus, ha a kezdet kezdetétől kénytelen lett volna itthoni támogatókat találni?”
