A republikánusoknál Donald Trump még május végén megszerezte a jelöléshez szükséges támogatókat, most Hillary Clintonnak is sikerült.
A volt amerikai külügyminiszter e szerint már a vasárnapi Puerto Rico-i előválasztáson aratott győzelmével, valamint az őt támogató szuperdelegátusok számának hirtelen megugrásával
amely minimálisan szükséges ahhoz, hogy a demokraták nyári konvencióján megtegyék őt az Egyesült Államok első női elnökjelöltjévé.
Ezzel – az előzetes számításokkal ellentétben – már a hat szövetségi államban, köztük Kaliforniában kedden sorra kerülő, döntőnek tartott előválasztások előtt bebiztosította ezt az eredményt.
Clintonnak az AP számításai szerint eddig 1812, előválasztásokon vagy jelölőgyűléseken szerzett, kötött mandátumú delegátusa van, továbbá 571, a párt bennfentesei közül való szuperdelegátus támogatója, akik azonban elvben még megváltoztathatják, hogy rá vagy párton belüli vetélytársára, Bernie Sanders vermonti szenátorra adják majd szavazatukat.
A demokraták júliusban Philadelphiában tartják konvenciójukat, ahol hivatalosan eldől majd, hogy a párt kit jelöl a november 8-án esedékes elnökválasztáson a republikánusok valószínű elnökjelöltjével, Donald Trumppal szemben.
Bernie Sanders kampánystábja első reagálásában azt hangoztatta, hogy a demokraták döntése a szuperdelegátusoktól függ, akik még meggondolhatják magukat a júliusi pártkonvencióig, ezért korai még lefutottnak tekinteni a demokrata elnökjelölt-jelöltek versenyét.
Sanders és Clinton párton belüli vetélkedése mindazonáltal végleg eldőlhet kedden, amikor egyszerre hat szövetségi államban, köztük a demokrata konvencióra számos delegátust küldő Kaliforniában tartanak előválasztásokat.
(MTI)