Nagyvilág

Lengyel külügyminiszter: Brüsszel maximum tanácsokat adhat

A jogállamiság normáinak betartására vonatozó brüsszeli állásfoglalás semmire se kötelezi Lengyelországot - jelentette ki csütörtökön Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter a lengyel rádiónak adott interjúban.

Mi úgy tekintünk erre a dokumentumra, mint egy véleményre, javaslatra, amely semmire se kötelez bennünket

– fogalmazott a tárcavezető. Kifejtette, hogy Lengyelországgal szemben a jogállamisági mechanizmus elindítása nem az ország megbüntetését jelenti – ez egy belső bizottsági eljárás, amelyet 2014-ben a testület vezetett be, és nem uniós tagországok (hanem a bizottság) kezdeményezése volt.

Waszczykowski azt mondta, hogy elküldi Frans Timmermansnak, az Európai Bizottság első alelnökének a varsói választ, amelyben arról tájékoztatja őt, hogy tárcája megkapta a testület állásfoglalását, továbbította az államfőnek, a miniszterelnöknek, és elküldi a parlamentnek is, amely figyelembe veheti – bár nem köteles ezt megtenni – az alkotmánybíróságról szóló törvény módosításakor.

A bizottság tanácsokat adhat, de nem ítélkezhet fölöttünk. A tagországok közötti alkuk révén megválasztott hivatalnokoknak nem áll jogukban döntéseket hozni a tagországok helyzetéről

– mondta a lengyel külügyminiszter.

Az Európai Bizottság szerdán hivatalosan elindította Lengyelországgal szemben a jogállamisági mechanizmus alkalmazását, elküldve a lengyel hatóságoknak az alkotmánybíróságra vonatkozó törvénymódosításokkal kapcsolatos álláspontját. Frans Timmermans szerint a lengyel féllel folytatott intenzív párbeszéd ellenére egyelőre nem sikerült megoldást találni a főbb vitás kérdésekre. A bizottság szerinte nem kíván belefolyni a lengyelországi politikai vitákba, az eljárásnak az a célja, hogy gyors és hatékony megoldást találjanak a problémákra, és biztosítsák a jogállamiság működését.

Bár az Európai Bizottság nem hozta nyilvánosságra állásfoglalásának szövegét, közleményében világossá teszi, hogy mit kifogásol.

Aggályosnak tartja az alkotmánybíróság egyes tagjainak tavaly decemberi kinevezését, valamint a taláros testület ezzel kapcsolatos döntéseinek végre nem hajtását.

Kifogásolja továbbá a lengyel alkotmánybírósági törvény tavaly decemberi módosítását, illetve azt, hogy a kormány nem tartja tiszteletben az erről született márciusi alkotmánybírósági ítéletet, valamint az azóta hozott alkotmánybírósági ítéleteket. Varsónak két hét áll rendelkezésére, hogy a dokumentumra választ adjon, majd az Európai Bizottsággal közösen kellene kidolgoznia az azonosított problémák megoldását. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik