Nagyvilág

Megszólalt a 16 éves lány, akit 33-an erőszakoltak meg

Kamerák elé állt az a lány, akit Brazília fővárosában 33 férfi erőszakolt meg.

Mint arról korábban a 24.hu is beszámolt, május 21-én egy Rio de Janeiro-i nyomornegyedben támadt rá tucatnyi férfi egy tinédzser lányra. Az erőszakolók közül eddig kettőt kapott el a rendőrség, a többieket továbbra is keresik.

Elaludtam és egy teljesen más helyen ébredtem fel. Alattam is, mellettem is, rajtam is férfiak feküdtek, másik kettő a kezemet fogta, a többiek pedig nevettek rajta. Elkábítottak

– mondta egy brazil televíziócsatornának a lány, aki az identitását nem kívánta felfedni.

Sokaknál fegyver volt. Nemcsak fiatalok, hanem érett férfiak is voltak köztük. Kiraboltak. Nem az anyagi javaimat vették el, hanem a fizikai javaimat

– zokogott az áldozat, aki szerint 33 ember bántalmazta őt összesen.

A rendőrség szerint biztosan megtörtént az erőszak, de túl későn végezték el a lányon az ilyenkor szükséges teszteket, hogy bizonyítani lehessen.

A nyomozók szerint a két elfogott, 20 és 22 éves fiatalember közül az egyik az áldozat barátja lehetett.

(via Sky)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik