Nagyvilág

Jobb körülményeket ígér Görögország a menekülteknek

Igazságtalannak nevezte a menekültek görögországi ellátásával kapcsolatos bírálatokat az ország bevándorlásügyi minisztere, ugyanakkor megígérte, hogy a menedékkérőket a sátrakból lassanként konténerlakásokba költöztetik.

Jannisz Muzalasz az ERT görög állami televíziónak adott hétfő esti nyilatkozatában az idomeni sátortábor múlt heti felszámolásával kapcsolatban hangsúlyozta, hogy egyetlen más országban sem sikerült egy ekkora, több mint nyolcezer lakót számláló ideiglenes tábort erőszak alkalmazása nélkül kiüríteni. A tárcavezető elmondta azt is, hogy az Idomeni közelében mostanában kialakult kisebb táborokat is fel fogja számolni a rendőrség, a menedékkérőket pedig a következő hetekben az egész országban szétosztják, s a sátrak helyett idővel konténerlakásokban helyezik el őket.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) pénteken azt vetette Athén szemére, hogy erősen kifogásolható körülmények közé, élelemmel, folyóvízzel, illemhelyekkel és zuhanyozókkal rosszul ellátott, elhanyagolt épületekbe szállította a menekültek többségét a rögtönzött idomeni sátortáborból.

Az ERT beszámolt arról is, hogy az idomeni tábor felszámolása nyomán helyreállt a vonatközlekedés Görögország és Macedónia között. Kedden két, Pireusz kikötőjéből induló tehervonat haladt át a görög-macedón határon Közép-Európa irányába. A szerelvények elektronikai termékeket szállítanak. A görög vasúttársaság közleményéből kiderül, hogy ezentúl naponta hét tehervonat közlekedik ezen a vonalon.

Egyre kevesebb menedékkérő érkezik Görögországba

Az Idomeninél összegyűlt migránsok több mint két hónapon át tüntetőleg a síneket is elfoglalták. A fontos vasúti útvonal blokádja becslések szerint a görög vasútnak legalább 2,5 millió eurós (785 millió forint), míg a szállítmányozóknak nagyjából 6 millió eurós (1,8 milliárd forintos) veszteséget okozott. Az árukat ez idő alatt kerülő úton, Bulgárián keresztül kellett Közép-Európába eljuttatni. Muzalasz hétfő este óva intett az Európai Unió és Törökország között született menekültügyi megállapodás zátonyra futtatásától.

A március vége óta érvényben lévő paktum lehetővé teszi a Görögországba illegálisan érkező migránsok visszaküldését Törökországba. Brüsszel pedig minden egyes visszaküldött szíriai menekültért cserébe vállalja egy Törökországban lévő szíriai menekült törvényes úton való befogadását, továbbá kilátásba helyezte a török állampolgárok vízummentességének bevezetését.

A EU-török megállapodásnak köszönhetően egyre kevesebb menedékkérő érkezik Törökországból Görögországba. A kedden megjelent statisztikák szerint május 1-31. között 1376-an értek partot a görög szigeteken, vagyis lényegesen kevesebben, mint tavaly ugyanekkor. Az UNHCR adatai szerint tavaly májusban 17 889-en érkeztek a török partokról Görögországba. Az áprilisi statisztikák szintén kedvezőek voltak ebből a szempontból: 3650 menekült érkezését regisztrálták a görög hatóságok, míg tavaly ugyanebben az időszakban 13 566 emberét.

Kiemelt képünk az Idomeni menekülttáborban készült.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik