Nagyvilág

Újabb húsz év börtönre ítélték Argentína utolsó diktátorát

Újabb húsz évre ítélték pénteken Reynaldo Benito Bignonét, Argentína utolsó diktátorát Buenos Airesben, a több ezer másként gondolkodó ember eltűnésével, megkínzásával és megölésével járó Kondor-hadművelet nevű dél-amerikai összeesküvés alatt elkövetett bűneiért.

A 88 éves, már életfogytiglani börtönbüntetését töltő volt diktátort bűnösnek találta a bíróság több mint száz ember elrablásának vádjában.

Bignone mellett 14 másik volt katonai tisztviselőt is elítéltek 8 és 25 év között terjedő szabadságvesztésre. Az egyetlen külföldi vádlottat, az uruguayi Manuel Corderót 25 évre ítélték.

A Kondor-hadművelet ügyében három éve indított per ideje alatt öt vádlott halt meg, köztük Jorge Rafael Videla, az argentin katonai diktatúra Bignone előtti vezetője.

A Kondor-hadművelet nevű titkosszolgálati együttműködés során Argentína, Bolívia, Brazília, Chile, Paraguay és Uruguay katonai diktatúrái koordináltan elraboltak, megkínoztak és meggyilkoltak több ezer, a rezsimekkel szemben álló, jórészt baloldali aktivistát, diákot, gerillát, papot, szakszervezeti tagot és újságírót.

Bignone az 1976 és 1983 közötti diktatúra utolsó másfél évében volt tényleges elnök. Az említett időszakban elkövetett különböző bűnökért már ötször elítélték, két életfogytiglant is kapott emberiesség elleni bűnökért. A bűncselekményeket 1976 és 1978 között követte el, amikor még a legnagyobb kínzóközpont, a Campo de Mayo katonai támaszpont parancsnoka volt.

A mocskos háborúnak nevezett argentin diktatúrának hivatalos adatok szerint is 13 ezer halálos áldozata volt, de a valódi számot emberi jogi szervezetek ennek a két és félszeresére teszik.

A pénteki ítélet mérföldkőnek számít, mert először bizonyította egy bíróság azt, hogy a Kondor-hadműveletet az említett dél-amerikai országok diktátorai irányították.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik