Nagyvilág

Venezuelában most még a magyar egészségügyért is összetennék a két kezüket

A válságba süllyedt Venezuelában már rendkívüli állapotot hirdettek, az élelmiszerek ára is hihetetlen magasságokba emelkedett. Úgy tűnik, nem sok olyan dolog van, ami működik még a dél-amerikai országban.

Stuart Ramsay, egy venezuelai onkológiai kórház orvosa azt mondja, a betegek ok nélkül halnak meg, csak azért, mert egyszerűen

nem férnek hozzá az alapvető orvosi ellátáshoz.

Az orvos azt mondja, nincs megfelelő felszerelés, a betegek a folyosókon fekszenek. Nincs tiszta víz, a mosdók koszosak, alig van étel, amit adhatnának a betegeknek.

A kórházi ellátásra szorulók családjának kell biztosítania mindent:

  • a gyógyszereket,
  • az ágyneműt,
  • az ételt,
  • a vizet és
  • a tisztálkodási szereket is.

A családok segítsége nélkül a betegek egyedül az orvosok ellátását kapnák meg, akik a lehetetlen körülmények ellenére is küzdenek értük. Úgy, hogy olyan betegségek ellen kell harcolniuk, amiket ezek a körülmények okoztak.

Az orvosok pedig azt mondják, éppen a legszegényebb réteg szenved a leginkább.

(Skynews)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik