Nagyvilág

Venezuelában a legfelsőbb bíróság is jóváhagyta a rendkívüli állapot kihirdetését

maduroa (Array)
maduroa (Array)

Ez azt jelenti, hogy innentől a hadsereg és a kormányzó szocialisták ellenőrzése alatt álló polgárőrség ügyel a közrend betartására, és ők jogosultak élelmiszerosztásra, illetve -eladásra.

A Maduróhoz közel álló legfelsőbb bíróságot az ellenzék régóta pártossággal vádolja.

A latin-amerikai ország elnöke a hét elején hirdetett ki rendkívüli állapotot, amelyet a konzervatív parlamenti többség

alkotmányellenesnek nevezett.
A hatalmas kőolajtartalékokkal rendelkező Venezuelában pattanásig feszültek az idegek

  • az élelmezési válság,
  • az infláció, valamint
  • a szocialista Maduro és a konzervatív többségű parlament közötti folyamatos csatározás miatt.

A Demokratikus Egység Kerekasztala (MUD) elnevezésű jobboldali pártkoalíció hónapok óta azon fáradozik, hogy népszavazással elmozdítsa helyéről a Hugo Chávez 2013-as halála óta hivatalban lévő elnököt. Az ellenzék adatai szerint eddig csaknem kétmillió, a kezdeményezést támogató aláírást gyűjtöttek össze.

Maduro állítása szerint a leváltását követelő ellenzék bábmestere az Egyesült Államok, amely Venezuela megszállására készül. Vladimir Padrino venezuelai védelmi miniszter erre hivatkozva úgy döntött, hogy pénteken és szombaton a hadsereg vezetésével katonai gyakorlatokat rendez a lakosságnak “Függetlenség 2016” néven.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik