A kormányzó Demokratikus Tömörülés (DISY) nyerte a Ciprus görögök lakta részén a vasárnapi parlamenti választásokat: az összes szavazat összeszámlálása alapján a DISY a voksok 30,7 százalékát szerezte meg, ezzel 19 képviselői helyet szerzett az 56 fős parlamentben.
A második helyen a Ciprusi Nép Haladó Pártja (AKEL) végzett a voksok 25,6 százalékával, ami 15 parlamenti mandátumot jelent. A legutóbbi, 2011. május 22-i választásokhoz képest mindkét párt kevesebb voksot gyűjtött össze: a DISY-nek több mint három és fél, az AKEL-nek pedig hét százalékkal csökkent a támogatottsága.
A harmadik helyen végzett a Demokrata Párt (DIKO) 14,5 százalékkal (9 mandátum), őket követik a szociáldemokraták 6,5 százalékos támogatottsággal (3 mandátum). Emellett további négy kisebb tömörülésnek is sikerült átlépnie a bejutáshoz szükséges 3,6 százalékos parlamenti küszöböt, amelyet nemrég emeltek fel két százalékról. Köztük van a Nemzeti Népfront (ELAM) nevű párt, amelynek most első ízben sikerült bejutnia a parlamentbe, és két képviselőt delegálhat. Az ELAM szoros kapcsolatot ápol a görög Arany Hajnal párttal.
A választási részvétel 67 százalékos volt, ami ciprusi viszonylatban rendkívüli alacsonynak mondható. Elemzők szerint a parlamenti választás egyfajta fokmérője volt a 2018-ig hivatalban lévő elnök és kormányfő, a Demokratikus Tömörülés színeiben politizáló Nikosz Anasztasziadisz támogatottságának is. Ez volt ugyanis az első választás azóta, hogy a három éve hatalomra került Anasztasziadisz kormányzása idején 2013-ban Ciprus nemzetközi pénzügyi mentőcsomag igénybe vételére kényszerült.