Illegálisan működő Korán-iskolát zártak be Brüsszel Molenbeek nevű városnegyedében – írta a La Libre Belgique című, francia nyelvű belga napilap csütörtökön.
Francoise Schepmans, a kerület polgármestere elmondta, hogy a bezárásra az oktatásra vonatkozó szabályok megsértése miatt került sor, nem pedig a radikalizálódás veszélyére hivatkozva, amely nem tartozik polgármesteri hatáskörébe.
Mint írták: a magánházban működő iskolába 38 gyerek és fiatal járt, akiket magántanulóként tartottak nyilván. Tanítójuk az arcát teljesen eltakaró kendőt (nikábot) viselő, oktatásra jogosító képesítéssel nem rendelkező muszlim asszony volt.
A napilap beszámolt arról is, hogy a terrorizmus elleni küzdelemre szakosodott szolgálatok munkája megtízszereződött az elmúlt egy év alatt. Amíg 2014-ben a feldolgozásra váró ügyek havi szinten alig haladták meg az ötvenet, addig idén márciusra számuk már 407-re, áprilisban pedig 527-re emelkedett. A hivatalok jelentése szerint a 2015-ben szolgálatot teljesítő mintegy 85 tapasztalt nyomozó és negyven szakértő nem lesz elegendő az ügyek feldolgozásához, valamint az azok közötti összefüggések feltárásához és ellenőrzéséhez – írták.
A napilap arról is tájékoztatott, hogy a belga kormány vészhelyzeti akciótervet készített elő és mutatott be, melyet várhatóan csütörtökön el is fogadnak a képviselők. A terrorista túszejtés vagy terrortámadás esetén alkalmazható, folyamatos éberségre alapozó terv a bűnüldöző és rendfenntartó szervek munkáját hangolja össze országosan.
Az esetleges terrorcselekmény miatt fellépő vészhelyzet esetén életbe lépő intézkedéscsomagról Jan Jambon belga belügyminiszter nem kívánt részleteket ismertetni. “Ez egy bizalmas dokumentum”- mondta.