Nagyvilág

A lengyelek kevésbé akadtak ki Clinton bírálatán, mint Szijjártó

Azt mondták, tisztában vannak azzal, hogy a volt elnök szavai nem tükrözik a hivatalos amerikai álláspontot.

Igazságtalannak nevezte a lengyel külügyminisztérium Bill Clinton volt amerikai elnök kijelentését azzal kapcsolatban, hogy Lengyelország Putyin-féle vezetést akarna. A lengyel külügy sajtótitkára ugyanakkor azt mondta: tudatában vannak annak, hogy mindezt az amerikai választási kampány keretein belül mondta, és ez a vélemény nem egyezik az amerikai kormány hivatalos álláspontjával.

Clinton egy hétvégi kampánybeszédben arról beszélt, hogy Lengyelország és Magyarország nem lenne szabad Amerika nélkül, de most úgy döntöttek, hogy a demokrácia túl macerás, így inkább Putyin-féle vezetést szeretnének.

Szijjártó Péter magyar külügyminiszter a lengyeleknél jóval durvábban fogalmazott, azt mondta, senki, még Bill Clinton sem engedheti meg magának, hogy „sértegesse a magyar embereket”. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik