Nagyvilág

Hárommilliárd dollárt kalapoznának össze a menekült gyerekek oktatására

Az ENSZ-különmegbízott szerint sokan nem indulnának Európába, ha biztosak lehetnének abban, hogy gyermekükre nem a kilátástalanság vár otthon.

Alapot hoz létre az ENSZ az iskoláskorú menekültek oktatására. Ezt Gordon Brown egykori brit miniszterelnök jelentette be, aki jelenleg a világszervezet oktatásügyért felelős különmegbízottja.

Brown elmondta: jelenleg húszmillióra tehető azoknak a menekült gyermekeknek a száma, akiknek iskolába kellene járniuk. Reményét fejezte ki, hogy az alap a legtöbbjüknek segíteni tud. Kijelentette: ha ezek a gyermekek nem jutnak megfelelő oktatáshoz, az generációkon keresztül súlyos válságot okoz.

A különmegbízott szerint a menekült gyermekek életét a többi kihívás mellett a reménytelenség és a kilátástalanság is megkeseríti. Az alap – melynek elnevezése „Az oktatás nem várhat” – a következő öt évben egybillió forintnyi összeggel számol, amit világszerte kormányoktól és magánadományozóktól gyűjtenének össze.

Brown úgy vélte: ha a szíriai szülők számíthatnának arra, hogy gyermekük a régióban is megfelelő oktatásban részesülhet, kevesebben vállalnák a veszélyes utazást Európába. (AP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik