Nagyvilág

A gyermekkorú menedékkérők letartóztatása ellen emelt szót az ENSZ-megbízott

Megfelelő és szakszerű ellátás helyett hetekig rendőrségi fogdán tartják a gyerekeket Görögországban.

Az ENSZ menekültek emberi jogaiért felelős jelentéstevője felszólította Görögországot, hogy hagyjon fel a gyermekkorú menedékkérők letartóztatásával, és inkább a gyermekvédelmi szolgáltatások fejlesztésére helyezzen hangsúlyt.

Francois Crepeau arról számolt be, hogy voltak gyermekek, akiket több mint két hétig tartottak fogva rendőrségi fogdákon, ami súlyos traumát jelentett számukra. Másokat családjukkal együtt túlzsúfolt táborokba zártak, ahol a tömeg miatti frusztrációnak és összetűzéseknek voltak kitéve.

Crepeau szerint a letartóztatást csak akkor szabad elrendelni, ha az érintett személy konkrét veszélyt, fenyegetést jelent. A kísérő nélkül érkező gyermekek számára hatékony gyámsági rendszert kell kidolgozni és bővíteni a számukra rendelkezésre álló befogadókapacitást – mutatott rá.

A Save the Children nevű nemzetközi segélyszervezet szerint kétezer gyermek van Görögországban, aki egyedül indult útnak vagy útközben elveszítette szüleit, de csak 477 befogadóhely van számukra. Az ENSZ-munkatárs elfogadhatatlannak nevezte, hogy több mint két hétig tartsanak fogva kiskorúakat, és szükségesnek nevezte, hogy a gyermekekkel szakértők foglalkozzanak. (Reuters)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik