Nagyvilág

Talán mégse okozott akkora pusztítást a kanadai erdőtűz, mint jósolták

Ahogy arról mi is többször beszámoltunk, például itt és itt, hatalmas erdőtüzek pusztítanak Kanadában. A legsúlyosabban érintett Fort McMurrayben, már megkezdődtek a helyreállítási munkálatok. A tartományi kormányfő szerint lényegesen kisebb pusztítást végeztek a lángok, mint amitől eleinte tartottak, írja az MTI.

Rachel Notley a nyugat-kanadai településen tett látogatásán csodának nevezte, hogy a város összes lakóját biztonságba tudták helyezni. Mint mondta, a károk mértéke az először gondoltnál lényegesen kisebb. A 80 ezer fős település 90 százalékát sikerült megmenteni, Notley köszönetet mondott a katasztrófaelhárítás minden résztvevőjének.

A régióban több mint egy hete tomboló erdőtűzben a város 2400 épülete égett le, 25 ezer – köztük az iskolák és kórházak – azonban teljesen ép maradt.

A várost néhány napja még lángtenger vette körül, de sikerült megmenteni,

írta Notley a Facebook közösségi oldalon.

A CBC kanadai rádióadó szerint már nagyjából 1500-an dolgoznak azon, hogy Fort McMurray ismét lakható legyen. A lakosság egyelőre nem térhet haza, mivel a város több pontján még nem ért véget a tűzoltómunka. Ezenkívül tönkrementek az áramvezetékek, a gáz- és vízszolgáltatást, a szemétszállítást és az egészségügyi ellátást is helyre kell még állítani, mindez hetekig is eltarthat. Notley elmondta, hogy a tűz továbbra is terjed, de már nem veszélyezteti a várost, és jelenleg nagyjából 2 ezer négyzetkilométernyi területet érint.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik