Nagyvilág

Az ISIS által megölt amerikai katonát gyászolja Amerika

Jászberényi Irakban (Array)
Jászberényi Irakban (Array)
Charles Keating lett az Egyesült Államok harmadik halottja az Iszlám Állam ellen vívott harcban. Egyre több az amerikai katona Irakban, ahogy verik vissza az ISIS-t.

Az USA gondosan távolmarad a szíriai-iraki veszélyzónától, aktivitása zömét a légicsapások sorozata tesz ki. De vannak különleges egységeik is a Közel-Keleten, ilyen a haditengerészet elitalakulata a Navy SEAL is, aminek egy tagja tűzharcban vesztette életét a napokban. A Fox News szerint Charlie Keating IV az áldozat, aki az Iszlám Állam milicistáival lövöldözött Észak-Irakban.

A hírt maga Doug Ducey arizonai kormányzó közölte, aki elrendelte az állam lobogóinak félárbocra eresztését. A 31 évesen elhunyt Keatingről annyit tudni, hogy a phoenixi Arcadia gimiben végzett, majd a haditengerészet akadémiáján tanult, mielőtt a SEAL tagja lett.

Keating annak a Charles Keating, Jr.-nak az unokája, aki 1989-ben Arizona történetének egyik legnagyobb pénzügyi botrányában volt főszereplő. Az ügybe öt amerikai szenátor is belebukott, akiket később a Keating-ötösnek neveztek el.

Harc a pesmergákkal az ISIS ellen

Az unoka tanácsadóként állomásozott Irakban, a kurd pesmerga erőket segítette pár kilométerrel a frontvonal mögött. Ezt a frontot érte támadás, ezért 20 Navy SEAL is besegített a pesmergáknak, eközben érte egy AK-47-es gépfegyverből halálos tűz Keatinget.

Matthew VanDyke katonai tanácsadó azt nyilatkozta, hogy “a szart is kilőtték az ISIS-ből”, több asszír keresztény harcos megsérült, “mindenhol golyók repkedtek, géppuskatűz az ISIS-től, tényleg nagyon intenzív tűzharc” volt. Az iszlamistákat végül visszaverték.

Ashton Carter védelmi miniszter Stuttgartban emlékezett meg az elhunyt katonáról, aki már a harmadik amerikai katonai áldozat az ISIS elleni háborúban. Hamarosan újabb 450 amerikai katona érkezhet a térségbe (már 5000 van jelen), miközben az amerikai vezetés az iraki kormányválság megoldásán dolgozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik