Nagyvilág

Merkelék irányváltással mennének elébe az AfD megerősödésének

A német kereszténydemokraták azt igyekeznek megakadályozni, hogy tőlük jobbra ne vesse meg a lábát számottevő erő.

Irányváltást sürget Angela Merkel pártjánál, a Kereszténydemokrata Uniónál a legnagyobb parlamenten kívüli erő, az AfD előretörése miatt. A kancellár úgy véli: nincs értelme állandóan ütni a pártot és szavazóit, mert ettől csak jobban összezárnak. Inkább a CDU-nak kellene többet foglalkozni a konzervatív, jobboldali szavazókkal.

Merkel 2000 óta vezeti a CDU-t, és a legtöbb elemző szerint újrapozícionálta, korszerűsítette a pártot. Szakított olyan hagyományos nézetekkel, mint a kötelező sorkatonai szolgálat fenntartásának szükségessége, az atomenergia alkalmazásának támogatása, vagy az a családpolitika, amely a gyerek-konyha-templom (Kinder-Küche-Kirche) háromszögben jelölte ki a nők helyét.

Ezzel szemben az AfD még csak 2013-ban alakult, de az önmagát hazafias, modern konzervatív pártként meghatározó erő a 16 tartomány közül már 8 törvényhozásában benne van. Ez kihívást jelent a CDU-CSU szövetségnek, amely arra törekszik, hogy tőle jobbra ne vesse meg a lábát számottevő erő.

A Forsa közvélemény-kutató keddi felmérése szerint az AfD országos támogatottsága 9 százalék, ami egy százalékpontos csökkenés a múlt hetihez képest, de még így is jóval meghaladja a Bundestagba bejutáshoz szükséges 5 százalékot. A CDU 34 százalékon áll, egy hét alatt egy százalékponttal erősödött. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik