Nagyvilág

52 év után ismerték el a fekete amerikai férfi ártatlanságát

Paul Gatlinget úgy ítélték el, hogy semmi bizonyíték nem volt ellene. Tény, hogy kegyelmet kapott, de minden jogkövetkezmény alól nem mentesült.

Ötvenkét év után élhet újra teljes életet Paul Gatling, akit igazságtalanul ítélték el gyilkosságért 1964-ben, írja a CBC News. A férfi többször kérte a felmentését, a gyilkosságot egészen addig tagadta, míg meg nem fenyegették azzal, hogy kivégzik, ha nem ismeri be azt, amit el sem követett. Gatling ellen gyakorlatilag semmilyen bizonyíték nem volt.

Egy olyan korban ítélték el, amikor a faji megkülönböztetés nagyon erősen jelen volt a társadalomban, a bíróság csak fehérekből állt. Egy olyan ember vallott ellene, akinek a hamis tanúzás volt a feladata, több másik ügyben is felhasználták. Az áldozat felesége úgy mondta rá, hogy bűnös, hogy korábban nem ismerte fel Gatlinget.

A férfit végül 30 évre ítélték, de Nelson Rockefeller, New York akkori kormányzója megkegyelmezett neki, így végül tíz évet kellett börtönben töltenie. A jogkövetkezmények alól azonban egészen mostanáig nem mentesült. A bíró most bocsánatot kért tőle. Gatling a tárgyalás után sírva ölelte meg exfeleségét és egy barátját, majd azt mondta:

Sok víz folyt át a híd alatt, de a híd még mindig áll.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik