Nagyvilág

Videón a szír kórház utolsó percei, amit rakéta talált el

Kétszáznál is több civil halottja van az észak-szíriai Aleppó városában egy héttel ezelőtt fellángolt harcoknak, derül ki az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet pénteki jelentéséből, amely szerint a város nagy részén most már szünetelnek az összecsapások.

A február végén született törékeny fegyverszünet végét jelző erőszak a 2012-ben kettészakadt metropolisz mindkét oldalán sok áldozatot követelt. Az ország volt gazdasági központjának a lázadók ellenőrizte, keleti felén a kormányerők légicsapásaiban 123 civil halt meg, köztük 18 gyerek. A hadsereg ágyúzásai nyolc lakossal végeztek.

Az Aszad-rezsim által ellenőrzött nyugati oldalon a lázadók tüzérségi támadásaiban 71 civil vesztette életét. A halottak között tizenhárom gyerek volt – közölte a megfigyelőközpont.

A szervezet szerint pénteken kora reggeltől már nem folytak jelentős harcok Aleppóban. A véres események miatt azonban a városban a muszlimok számára a hét legfontosabb vallási eseménye, a pénteki imádság is elmarad a mecsetekben.

A harcok legvéresebb eseménye egy kórház és egy lakóépület ellen intézett légitámadás volt, amely a legfrissebb ismeretek szerint legkevesebb 55 ember halálát okozta. A hadsereg tagadja, hogy a szír légierő támadta meg a kórházat. A kormány bírálói ezzel szemben arra emlékeztettek, hogy a szemben álló felek közül csak a kormányerők rendelkeznek harci repülőkkel, ugyanakkor a tragédiát megelőző napokban helyi aktivisták azt jelentették, hogy a damaszkuszi előrenyomulást támogató orosz hadsereg bombázói is részt vettek a harcokban.

Az alábbi videón még egy múlt csütörtöki kórháztámadás látható, a hírek szerint legkevesebb 55-en életüket vesztették, köztük a felvéltelek látható Dr. Muhammad Waseem Moaz, aki a környék egyik utolsó gyermekorvosa volt.

(CNN)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik