Nagyvilág

„Ha megvernek egy meleget, örüljön, hogy életben marad”

Az orosz bűnözők kihasználják, hogy az állami szintre emelt homofóbia miatt nem mernek az áldozatok a hatóságokhoz fordulni.

Homoszexuálisok kirablására és zsarolására szakosodott egy szentpétervári bűnbanda, arra alapozva, hogy áldozataik nem mernek a rendőrséghez fordulni, mert az Oroszországban állami szinten tomboló homofóbia miatt megalázó bánásmódban részesülnének. Az esetekről a litvániai Meduza nevű portál számolt be, amely szerint a bűnözők büntetlenül vadászhatnak a társkeresők felhasználóira.

Lakásba csalták, megverték

Egy Alekszej néven említett férfi arról beszélt, hogy elcsalták egy lakásba, ahol hárman megverték, videót csináltak róla és azzal zsarolták, hogy feltöltik az internetre, hacsak „nem oldják meg pénzügyileg” a kérdést. Ezután elkísérték Alekszejt, hogy utalja át a számlájáról az összes pénzt a bűnözőknek.

Legalább húsz ilyen esetről számoltak be. Több esetben egy olyan lakásba csalták az áldozatokat a Moszkovszkij Proszpekt 224 cím alatt, amely az egyik nagy ingatlankiadó portálon is szerepel. A tulajdonos először nem akart nyilatkozni a Meduzának, aztán annyit mondott, hogy „ha megvernek egy meleget, örüljön, hogy életben marad”.

Csak nemrég, és vonakodva fordult néhány áldozat a rendőrséghez. Mivel az eseteket még nem vizsgálták ki, nem lehet megmondani, mióta tevékenykedett a szentpétervári bűnbanda. Mindenesetre két évvel ezelőtt Moszkvában már letartóztattak három embert, akik hasonló taktikával fosztottak ki homoszexuálisokat – legalább harminc rablás és három gyilkosság van a számlájukon.

Azt kérte a rendőröktől, nevezzék Tisztogatónak

2012 és 2014 között a neonáci Makszim Marcinkevics és mozgalomnak nevezett bűnbandája a közösségi média segítségével csalt lépre, rabolt el és kínzott meg homoszexuálisokat, köztük fiatalkorúakat is. Mégis csak azért került börtönbe, mert rasszista megjegyzéseket fűzött egy internetes videóhoz.

A múlt hónapban egy neves újságírót és kultúrkritikust, Dmitrij Cilikint a lakásában szúrták halálra. A gyilkosságot egy 21 éves szentpétervári egyetemista, Szergej Koszirev követte el, aki azt kérte a rendőröktől, hogy hívják „Tisztogatónak”, és azt mondta, az élete „keresztes járat egy bizonyos társadalmi csoport ellen”. Bár Cilikin nyíltan sosem beszélt szexuális identitásáról, kiderült, hogy két évvel ezelőtt egy társkereső oldalon keresztül ismerkedtek meg Koszirevvel.

A Cilikin-gyilkosságot a hatóságok nem kezelik gyűlölet-bűncselekményként, mert az orosz törvényekben a szexuális orientáció nem tartozik ebbe a kategóriába. (Gawker)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik