Nagyvilág

A halogatott karbantartás is közrejátszhatott a norvég helikopterbalesetben

Szemtanúk szerint még a levegőben levált a rotor a gépről, ami a becsapódás előtt kigyulladt.

Kétszer is elhalasztották tavaly annak a helikopternek a karbantartását, amely pénteken lezuhant Norvégiában, legalább 11 ember halálát okozva. Tizenhárman utaztak a gépen, két embert még nem találnak.

A mentést koordináló központ szóvivője elmondta: a helikopter teljesen megsemmisült. A norvég sajtóban megszólaló szemtanúk szerint a rotor még a levegőben különvált a helikoptertől, és a légi jármű még azelőtt kigyulladt, hogy becsapódott volna.

A helikopter törzse a vízbe zuhant, a rotort több száz méterrel arrébb találták meg. A sziklákon vöröslő törmelék látszik.

A norvég király és a miniszterelnök is részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak. „Nincsenek egyedül a fájdalmukban” – mondta a feketébe öltözött kormányfő beszédében.

A baleset Bergen közelében történt. Norvégia második legnagyobb városában jelentős a helikopter-forgalom a tengeri olajfúró platformok miatt. Az időjárási körülmények nem voltak rendkívüliek a baleset idején.

A norvég légiközlekedési hatóság átmenetileg repülési tilalmat rendelt el a szerencsétlenül járt géptípusra, a Eurocopter EC225LP-re, amelyet jelenleg H225 Super Puma néven forgalmaznak. Ez egy hosszú távú repülésekre alkalmas gép, amelyet széles körben használ az olaj- és gázipar. A gyártó Airbus Helicopters mély szomorúságát fejezte ki a tragédia miatt, és közölte, minden támogatást megadnak a baleset körülményeinek kivizsgálásához. (Reuters)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik