Nagyvilág

Meztelenül, bedrogozva ölte meg ötéves lányát egy nő

Meztelenül, kábítószer hatása alatt fojtotta meg súlyosan beteg kislányát a 37 éves Mary Lockett St. Louisban. Az eset épp a cisztás fibrózis nevű genetikai betegségben szenvedő Emily ötödik születésnapja előtti napon történt.

A mentőket és a rendőrséget Mary Lockett szobatársa, Eric L. Kirk értesítette, április 10-én, délelőtt. Később elmondta, hogy a nő aznap marihuánát vett magának, amit egyedül szívott el a szobájában. Kirk nagyjából 15 percre ugrott el otthonról, s amikor visszatért, látta, hogy Lockett ráült az alvó gyermekre. A férfi rögtön elrángatta a nőt, de már túl késő volt, a mentők nem tudták újraéleszteni Emilyt.

A mikor a rendőrök a helyszínre értek, Lockett sötét angyalokról motyogott, illetve arról, hogy meg kell ölnie magát. Letartóztatása után az ügyészség elrendelte a nő elmeorvosi vizsgálatát. Lockett 19 éves lánya a rendőröknek elmondta, hogy az anyjának a skizofréniára, és bipoláris zavarra is állandóan gyógyszert kellett volna szednie, de gyakran nem vette be az orvosságait.

Lockettet szándékos emberöléssel vádolták meg, az óvadékát egymillió dollárban állapították meg. Amikor a lakást átkutatták, találtak egy halom fotót, amin Lockett különböző szexpozitúrákban látható, néhányon gyerekek társaságában. Az ő személyazonosságukat még nem derítették ki.

(Fox)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik