Nagyvilág

Tiniket vádolnak a kettős gyilkossággal

Két 14 éves diákot, egy lányt és egy fiút vádoltak meg 49 éves Liz Edwars, és 13 éves lánya, Katie meggyilkolásával.

Liz és Katie Edwards (fotók: Facebook)
Liz és Katie Edwards (fotók: Facebook)

A nő egy általános iskolában dolgozott konyhásként a lincolnshirei Spaldingban. Munkahelyétől kevesebb mint egy kilométerre lakott a lányával egy ikerházban. Az anya és a lánya holttestére az otthonukban találtak rá pénteken délben. Szomszédaik kedden látták őket utoljára.

A rendőrség gyilkossági ügyben indított nyomozást, és hamarosan letartóztatták a két kiskorú vádlottat. A kamaszok hétfőn reggel jelentek meg először a bíróság előtt. A meghallgatásuk mindössze öt percig tartott, ők csak akkor szólaltak meg, amikor megerősítették személyazonosságukat. A bíróság döntése alapján június 27-ig egy őrzött ifjúsági intézetben laknak majd.

Az ügy nyomozását vezető Martin Holvey főfelügyelő szűkszavúan nyilatkozott a kettős gyilkosságról. Azt mondta, hamarosan sor kerül az áldozatok halottkémi vizsgálatára, és a környékbeliek segítségét kérte az eset részleteinek felderítéséhez.

A helyieket szabályosan sokkolták a történtek, senki sem érti, hogy miért akart volna bárki is ártani Liznek és Katienek.

(BBC)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik