Nagyvilág

Lemondott a belga közlekedési miniszter a terrortámadás miatt

Kiszivárogtak az Európai Bizottság jelentései, amelyekben már a merényletek előtt kritizálták a repülőtéri biztonságot, Jacqueline Galant mégsem tett semmit.

Benyújtotta lemondását a belga szövetségi közlekedési miniszter. Jacqueline Galant azután vált komoly bírálatok célpontjává, hogy kiderült: nem fordított kellő figyelmet a repülőtéri biztonságot illető figyelmeztetésekre. Mindez az Európai Bizottság jelentésének kiszivárgását követően vált világossá.

Galant egy nappal azután mondott le, hogy Luc Ledoux, a közlekedésügyi hivatal vezetője bejelentette távozását, azzal vádolva a minisztert, hogy gazdasági és magánérdekeket védelmez. „Minden erőfeszítés ellenére arra a következtetésre jutottam, hogy lehetetlen együtt dolgozni vele és a stábjával” – mondta Ledoux, sőt, szerinte a miniszter gestapós módszert alkalmazott, amikor kikérte azoknak a vezetőknek a nevét, akik nem akarták feltétel nélkül követni az utasításait.

Csütörtökön délután a szövetségi parlamentben azzal vádolták Galant-t, hogy a nyilvánosságra került dokumentumok fényében hanyag volt és hazudott. A miniszterelnök bejelentette, hogy a tárcavezetővel kapcsolatban felmerült vádakkal a márciusi merényleteket vizsgáló parlamenti különbizottság foglalkozni fog, de Galant ezt már nem várta meg, pénteken délelőtt 10 óra után benyújtotta lemondását. (Flanders News)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik