Nagyvilág

Az anális szex népszerűsége miatt aggódik a brit kormány

Annyira aggódik a brit kormány, hogy hivatalos konzultációt hívott össze, miután eléjük került egy tanulmány, amiből kiderült, hogy egyre több fiatal próbálja ki az anális szexet. A kultúráért, médiáért és sportért felelős minisztérium szerint a jelenség azért különösen veszélyes, mert a nők valójában nem élvezik a szexuális együttlétnek ezt a formáját.

A konzultáció hivatalos dokumentációjából l kiderül, hogy a minisztérium az online pornó további korlátozásában látja a probléma megoldását. Nagy Britanniában 2014 decemberében tiltották be a pornográfia bizonyos válfajait. A törvénynek elsősorban az erőszakos, emberek megalázását, bántalmazását bemutató jelenetek estek áldozatul, de illegálissá vált például a női ejakuláció, vagy az „arcra ülés” bemutatása is.

„Nagyon sokakat aggaszt, hogy a fiatalok arra számítanak, illetve arra vágynak, hogy a valós szexuális életük olyan lesz, mint amit a pornóvideókon látnak. Csakhogy ezek gyakran ábrázolják kétértelműnek a belegyezést, a férfiaknál alacsonyabb rendűeknek a nőket, akik mindig engedelmesnek, a forgatókönyvek pedig teljesen elrugaszkodtak a valóságtól” – áll a dokumentumban.

A minisztérium szerint a fiatalok pornófogyasztása a nem kölcsönös beleegyezésen alapuló aktusok számára is hatással lehet. Már csak azért is, mert az anális aktusok száma annak ellenére növekszik, hogy a fiatal nők többsége számára az egyáltalán nem élvezetes.

„Bár az anális aktusok terjedése nem hozható egyértelműen összefüggésbe a pornófogyasztási szokásokkal, az biztos, hogy ez a közösülési típus a mainstream pornóvideók jelentős részében, mintegy 56 százalékában szerepet kap” – írják.

A konklúzió: az online pornó további korlátozásával lehetne elérni, hogy csökkenjen az anális aktusok száma a szigetországban.

A minisztérium egyébként egy 2014-es tanulmányra hivatkozik, amit a British Medical Journalban publikáltak a London Scholl of Hygenie and Tropical Medicine kutatói. A 130 főnyi, 16-18 éves résztvevővel végzett felmérés valóban arra jutott, hogy a faitalok minden eddiginél nagyobb arányban próbálják ki az anális szexet, csakhogy a tudósok egészen más következtetésre jutottak. Ők éppen azt írták, hogy a jelenség okai annyira komplexek, hogy nem lehet egyetlen dologra, a könnyen elérhető internetes pornóra ráfogni a dolgot, hiszen az csak egyetlen eleme a halmaznak.

(The Independent)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik