Nagyvilág

A törökök kíséret nélkül toloncolták ki az egyik belga merénylőt

Bírálta Törökországot Charles Michel belga kormányfő a CNN televíziónak adott szerdai interjújában, mert a török hatóságok kíséret nélkül engedték Hollandiába visszarepülni Ibrahim el-Bakraouit, a brüsszeli robbantások egyik elkövetőjét.

Charles Michel elmondta: Bakraoui veszélyes volt, ezért meglepő Törökországtól és elnökétől, hogy török hatósági személyek kísérete nélkül engedték repülőre szállni és visszatérni Hollandiába.

A belga kormányfő emellett nehezményezte, a török hatóságok nem tájékoztattak időben arról, hogy pontosan mikor és hova érkezik Bakraoui. Michel hozzátette, parlamenti vizsgálatot indítanak, hogy kiderítsék, “miképpen kezelték a Belgium és a különböző országok, köztük Törökország közti kommunikációt”.

Bakraouit a török hatóságok tavaly nyáron kitoloncolták, és erről jelentést küldtek a belga szerveknek, amelyben leírták: a férfi megpróbált Szíriába jutni, hogy csatlakozzon egy szélsőséges fegyveres szervezethez. Mivel a belga hatóságok nem tudták kimutatni Ibrahim el-Bakraouinak az Iszlám Állam nevű dzsihadista csoporthoz fűződő kapcsolatát, figyelmen kívül hagyták a figyelmeztetést.

A holland hatóságok korábban közölték, hogy azért nem vették őrizetbe a repülőtéren Bakraouit, mert ez idő tájt nem volt európai vagy nemzetközi figyelmeztetés vele kapcsolatban.

Recep Tayyip Erdogan török elnök a CNN-nek adott múlt heti interjújában közölte, a belga hatóságok a kitoloncolásról szóló tájékoztatást követően kértek további információkat a brüsszeli robbantások egyik elkövetőjéről. Emellett kijelentette, Belgium és Hollandia úgy tűnik nem értették, mit jelent az, hogy dzsihadista, és sok európai ország nem tulajdonított jelentőséget a terrorizmus elleni közös fellépésről szóló török felhívásoknak.

Jan Jambon belga belügyminiszter március végén a törvényhozás tagjai előtt felszólalva a rendőrség egyik tisztségviselőjét okolta azért, hogy tavaly szem elől tévesztették Ibrahim el-Bakraouit. Hangsúlyozta, nem egy szervezetet vagy egy igazgatóságot hibáztat, mindössze egyetlen személy mulasztása okozta a problémát, aki túl későn kért további tájékoztatást a török féltől. “Valaki hibázott a rendőri apparátusunkból”.

(CNN, MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik