Nagyvilág

Ezek az országok végzik ki a legtöbb embert a világon

Tavaly a világban legalább 1634 embert végeztek ki, és ezek csak a hivatalos adatok. Az Amnesty szerint több ezer lehet a valós szám. Íme a top 10 legvéresebb állam.

Az Amnesty International adatai alapján 2015-ben több kivégzést követekkel világszerte, mint 1989 óta bármikor – írja az Independent. Tavaly összesen legalább 1634 embert végeztek ki a hivatalos adatok szerint. Az Amnesty a kínai áldozatok számát több ezerre becsüli, de az ottani információk titkosak.

Irán, Pakisztán és Szaud-Arábia együtt kiteszik a világban történt kivégzések 90 százalékát. Ez azért sem meglepő, mert Pakisztánban egy 2014-től érvényben lévő törvényi változás engedélyezi a civil kivégzéseket, amit az Amnesty “államilag jóváhagyott gyilkolási hullámnak” nevez. Szaud – Arábiában egy év alatt, 2014-ről 2015-re 76%-al ugrott meg a kivégzések száma. Az áldozatokat legtöbbször lefejezték.

25426-33qhm1

Iránban az emberek többségét akasztással végezték ki, elsősorban droggal kapcsolatos bűnök miatt, azt a négy személyt is beleértve, akik az ítélet pillanatában nem töltötték még be tizennyolcadik életévüket. Nekik a nemzetközi jog megsértése miatt kellett felelniük.

A listán az Egyesült Államok 28 kivégzéssel az ötödik helyen végzett, ez 1991 óta a legkevesebb.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik