Nagyvilág

Négy terrortámadót vettek őrizetbe a törökök

Az Iszlám Állam törökországi tagjaira csaptak le a hatóságok a két héttel ezelőtti, négy halottat követelő isztambuli merénylet után.

Két héttel az isztambuli öngyilkos merénylet után őrizetbe vettek a török hatóságok a terrortámadással kapcsolatban négy személyt, köztük az Iszlám Állam (IÁ) tagjait a déli Gaziantep városában. A tartomány kormányzója hétfő este közölte, hogy a gyanúsítottak közül legalább ketten további merényleteket terveztek.

Március 19-én egy öngyilkos merénylő támadást hajtott végre Isztambul egyik legforgalmasabb sétálóutcájában, a város európai részén található Függetlenség sugárúton (Istiklal Caddesi). A tettes négy ember életét oltotta ki, köztük három izraeli állampolgárét. A robbantásban 36-an sebesültek meg. Az elkövető a belügyminisztérium szerint az Iszlám Állammal állt kapcsolatban.

A kormányzó szerint a négy gyanúsított ellen már korábban is folyt nyomozás. Az elfogottak egyike az al-Kaida feltételezett tagja. A DHA török hírügynökség szerint egy másik gyanúsított az Iszlám Államnak a dél-törökországi Adiyamanban működő csoportja, a Dokumacilar tagja. Török sajtóértesülések szerint ez a szervezet tehető felelőssé a tavaly Surucban és Diyarbakirban elkövetett halálos merényletekért.

A hírügynökség szerint az Iszlám Állam további nyolc feltételezett tagja ellen elfogatóparancsot adtak ki Izmir és Isztambul területén. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik